Regnum Christi Elmélkedés Íme Krisztus, az életedNagyböjt 2. vasárnapja

Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
16

Íme Krisztus, az életed
 

Evangélium:
Lk 9,28b-36
Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit. Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.

Bevezető ima: Uram Jézus, köszönöm, hogy ma is meghívtál, hogy elkísérjelek. Új magaslatokra akarsz elvezetni. Mint ahogyan küzdelmet jelent egy hegycsúcsra való feljutás, ugyanúgy jelent erőfeszítést az imádság is, és hogy egyedül csak Rád figyeljek. De tudom, hogy meg fogod mutatni nekem dicsőségedet és azt akarod, hogy osztozzam benne Veled.  

Kérés: Uram, add, hogy úgy vágyakozzak a mennyországra, hogy készen legyek bármit megtenni, bármekkora erőfeszítést is igényel, hogy eljussak oda!

Elmélkedés:

  1. Jézussal imádkozva a hegytetőn. Csak nyolc napja, hogy Jézus bejelentette közelgő szenvedését. A „kereszt botránya” nehezül barátai szívére. Jézus tudja, hogy szükségük van az Ő dicsőségének megtapasztalására, hogy megerősítse őket. Ugyanakkor egy egyenetlen, durva úton vezeti őket a Tábor-hegyére, dicsőségének megtapasztalására, mert a Jézussal való bensőséges találkozás mindig erőfeszítést igényel. Magunk mögött kell hagynunk mindent, ami lenn van, a földi dolgokat, hogy Jézust szemlélhessük a hegycsúcson.
     
  2. Jézus Úrként nyilatkoztatja ki magát. Miután megtették a szükséges erőfeszítést, hogy feljussanak a hegyre, az apostoloknak nem okozott csalódást az, ami várta őket. Jézus szemük előtt változott át, ragyogó ruhát öltött, ami semmi földi dologhoz nem volt hasonlítható. És ez még mindig nem volt elég, az Ószövetség két legnagyobb szereplőjével jelent meg együtt: Mózessel és Illéssel. Azonban Jézus beszélgetése Mózessel – aki Izrael számára átadta Isten parancsolatait – és Illéssel – aki prófétált, hogy Izrael szíve újra Istenhez hajoljon – most az elkövetkezendő kínszenvedéséről szólt. Az üzenet világos: Jézus dicsőségében való osztozás a kereszt hordozását feltételezi.
     
  3. A Szentháromságos egy Isten megtapasztalása. A látványtól lenyűgözve Péter három sátrat akart építeni: egyet Jézusnak, egyet Mózesnek és egyet Illésnek. Elfeledkezett arról, hogy a társainak és magának is jó volna egy-egy sátor, hogy együtt éljenek a dicsőségben. Abban a pillanatban egy felhő, amely a Szentlelket jelképezi, eltakarta őket és az Atya hangját hallották. Majd hirtelen ott maradtak, egyedül a legnagyszerűbb társsal, Jézussal. Most már jobban ismerték Őt. Megtapasztalták Őt és azt, hogy mit kínál hűséges barátainak. Teljes szívükből vágytak rá és készek voltak szembenézni a keresztúttal, hogy újra eljussanak Hozzá.

Beszélgetés Krisztussal: Úr Jézus, köszönöm, hogy jelenlétedbe hívtál és kinyilatkoztattad magad nekem teljes dicsőségedben. Új erőt adtál, amely arra ösztönöz, hogy állhatatosan hordozzam a keresztemet, hogy majd az örök dicsőségben osztozzam Veled.

Elhatározás: Ma örömteli bizakodást fogok mások felé sugározni szavaim és példám által.

Ferenc pápa imaszándéka 2025. március hónapra:

Krízisben lévő családokért: Imádkozzunk, hogy a megosztottságtól szenvedő családok a megbocsátás révén gyógyulni tudjanak, és felfedezzék, hogy milyen gazdagság rejlik különbözőségükben.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."