Regnum Christi Elmélkedés Gyümölcseiről ismeritek meg a fátÉvközi huszonharmadik hét – szombat

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
11
Regnum Christi Elmélkedés Gyümölcseiről ismeritek meg a fát Évközi huszonharmadik hét – szombat

Evangélium:
Lk 6,43-49
Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Nincs jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincs rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hiszen a szív bőségéből szól a száj! Miért mondjátok nekem: „Uram, Uram!” – ha nem teszitek, amit mondok? Megmondom nektek, kihez hasonlít az, aki hozzám jön, hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja: hasonlít ahhoz a házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és az alapot sziklára rakta. Jött az árvíz, rázúdult a házra, de nem tudta azt összedönteni, mert jó alapra épült. Aki viszont hallgatja tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít ahhoz az emberhez, aki házát alap nélkül építette a puszta földre. Amikor rázúdult az árvíz, háza azonnal összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.

Bevezető ima: Uram, Jézus, segíts kegyelmeddel, hogy tanításod a szívem mélyéig hatoljon bennem! Nem akarok azok közé tartozni, akik így szólnak: „Uram, Uram!” de nem követik szavaidat. Nagyon is jól tudod, hogy milyen gyenge vagyok, milyen gyakran csak saját erőmre akarok támaszkodni, és elhanyagollak téged. Ma alázatosan jövök hozzád, hogy kérjem tőled kegyelmedet és világosságodat. 

Kérés: Uram, segíts, hogy szilárd alapra építsem az életemet!

Elmélkedés:
1. A jó fa jó gyümölcse. Honnan ismerjük fel, hogy mi lakik lelkünk mélyén? Azokról a gyümölcsökből, amelyek lelkünkből teremnek. Tudjuk, hogy ha életünk felebaráti szeretettel, hittel, türelemmel és becsületességgel van telve, akkor lelkünk erős és egészséges. Azonban, ha ennek ellenkezője lakik bennünk: harag, irigység, önzés, akkor a lelkünk gyenge és beteg. Ha meg akarunk változni, nem elég, hogy a külsőségekben változtatunk és javítunk: kedvesebb arccal járni a világban, vagy felvenni egy barátságosabb külsőt a világ felé. Előbb-utóbb lehullik rólunk az álarc, mert ezzel csak a felszínt tudjuk eltakarni. Belülről kifelé kell megváltoznunk, be kell mennünk egészen mélyre, a hibák gyökeréig. Isten kegyelme segítségével kell új emberré formálódnunk. Meg kell gyógyítani lelkünket a bűnbocsánat szentségével, és életünket az erényekre alapozva kell felépítenünk.

2. Csalóka biztonság. Amíg süt a nap és minden nyugodt, a gyenge alapokra épített ház is erősnek és biztonságosnak látszik. Nehezen képzelhető el, hogy nem fog tudni ellenállni az ömlő eső és a szél erejének. Gyakran elringatjuk életünket egy látszólagos biztonságban, amikor minden jól megy. Amíg nem jönnek nagyobb kísértések, s az élet nehézségeiből és viszontagságaiból is csak a kisebbek jutnak nekünk, melyek könnyen legyőzhetők, addig könnyen azt hisszük, hogy szilárd alapokon állunk. 

3. A próba. Amikor esni kezd az eső, a szél viharosra fokozódik, és megáradnak a vizek, akkor kell az alapoknak a valódi próbát kiállni. Lelki életünk tesztelése a kísértésekkel, nehézségekkel, csalódásokkal és sorscsapásokkal kezdődik. Ha szilárd alapokon nyugszik lelki életünk, ha gyakoroljuk a mindennapi imát, és közel vagyunk Istenhez, akkor szilárdak tudunk maradni még akkor is, amikor ránk zúdul az áradat. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az áradás pillanatában már nincs alkalom arra, hogy megerősítsük az alapokat, akkor már túl késő. Az erős alapokat akkor kell megépíteni, amikor süt a nap. Most kell időt szánnunk arra, hogy Krisztusra építsünk, amíg még van rá időnk!

Beszélgetés Krisztussal: Uram, hálát adok neked, hogy veled tölthettem imában ezt az időt. Kérlek, segíts felismernem és világosan látnom, hogy mit kell megváltoztatnom életemben. Ne engedd, hogy életemet látszat-biztonságban ringassam! Még ma szeretnék munkálkodni az alapok megerősítésén. Segíts növekednem az erényekben! Szeretném, ha életem jó gyümölcsöt teremne; olyan gyümölcsöket, amelyek nem csak kinézetre szépek, hanem belülről is – egészen a magjukig – egészségesek. Olyan gyümölcsöket akarok teremni, amelyek a jó és tiszta szív gyümölcsei. 

Elhatározás: A mai napon különösen is figyelni fogok az egyik olyan erényre, amelyről tudom, hogy erősítenem kell magamban. 

Ferenc pápa imaszándéka  2021. szeptember hónapra: 

Ökológiailag fenntartható életmódért: 

Imádkozzunk, hogy mindnyájan bátor döntéseket tudjunk hozni egy józan és ökológiailag fenntartható életmód érdekében, és tudjunk örülni azoknak a fiataloknak, akik ezt már elkötelezetten élik.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."