Regnum Christi Elmélkedés Felismerni Isten ajándékaitNagyböjt második hete – péntek
Napi Ima4 imádkozás 
Felismerni Isten ajándékait
Nagyböjt második hete – péntek
Evangélium:
Mt 21,33-43, 45-46
Hallgassatok meg egy másik példabeszédet. Volt egy gazda: szőlőt ültetett, kerítést készített köréje, prést ásott benne és tornyot épített. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott. Amikor elközelgett a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy szedjék be a termését. A bérlők azonban megragadták a szolgáit; az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Ekkor ismét küldött más szolgákat, az előzőknél többet, de azok éppúgy tettek velük is. Végül elküldte hozzájuk a fiát, mondván: „A fiamat majd tiszteletben tartják.” De a bérlők, mihelyt meglátták a fiút, azt mondták egymás között: „Itt az örökös, gyertek, öljük meg, és szerezzük meg az örökségét.” Megragadták őt, kidobták a szőlőn kívülre és megölték. Amikor tehát eljön a szőlő ura, mit fog tenni ezekkel a bérlőkkel?” Azt felelték neki: „A gonoszokat kegyetlenül el fogja pusztítani, a szőlőt pedig más bérlőknek adja, akik megadják neki a termést a maga idejében.” Jézus ekkor azt mondta nekik: ,,Sohasem olvastátok az Írásokban: ,,A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr tette azzá, és ez csodálatos a mi szemünkben”? Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, és olyan népnek adják, amely meghozza annak gyümölcseit. Példabeszédeit hallva a főpapok és a farizeusok megértették, hogy róluk beszél. Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a tömegtől, mert az emberek prófétának tartották őt.
Bevezető ima: Uram, oly sokszor részesülök áldásodban. Köszönöm azt a sok lelki, fizikai vagy anyagi ajándékot, amelyekkel elhalmozol. Adj nekem szertő szívet, add, hogy viszont szerethesselek, és vissza tudjak fizetni neked mindent, ami tőled származik.
Kérés: Uram, add kegyelmedet, hogy gyümölcsöt teremjek az alázat és az önátadás által!
Elmélkedés:
1. Jogosultnak lenni. Jézus történetei, példabeszédei mindig életszerű képet tárnak elénk. Hogyan lehet az – tehetem fel a kérdést, amint a történeten elmélkedek – hogy valakire bérleti díj nélkül rábíznak egy teljesen berendezett, mindennel ellátott szőlőt, és ennek fejében ő elbánik az adományozóval, amikor az néhány szőlőfürtöt kér szüret idején? Isten a teremtéskor annyi ajándékot készített nekem! Különféle adottságokat, áldást. Milyen az én hozzáállásom, amikor az Úr elküldi követeit, hogy az ajándékok némelyikét az Ő szolgálatába állítsam? Milyen a hozzáállásom, amikor Fiát küldi el?
2. Száműzni a gőgös illúziókat. A farizeusok főbenjáró büntetést követeltek a hálátlan bérlők számára, akik a példabeszéd gazdájának szolgáit és fiát megölték. A gőgjük, a tökéletesre formált kép, amelyet magukról alkotottak, visszatartotta őket attól, hogy észrevegyék: a történet róluk szólt. Amikor pedig ráébredtek erre, dühbe gurultak, ahelyett, hogy a megtérésüket fontolgatták volna. Én ne így reagáljak! Száműznöm kell az illúziót, amelyet a gőg alkotott bennem és harcolnom kell, hogy hálás kedvezményezett legyek, aki időben beszolgáltatja a termést Isten szőlőskertjében.
3. Szegletkőre építeni. A 118. zsoltárt idézve, Jézus azonosítja magát azzal a fiúval, akit elvetettek azok, akiket az Atya megáldott. „A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” (Jn 1,11). Én felismerem és elfogadom Őt. „Ám akik befogadták azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.” (Jn 1,12). Azonban apostolként azt is el kell fogadnom, hogy velem is úgy bánjanak, mint ahogy vele tették. „Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják.” (Jn 15,20).
Beszélgetés Krisztussal: Alakítsd át a szívemet, Uram, hogy világosan lássam: mindenem, amim van és mindaz, ami vagyok, Tőled származik. Neked van jogod arra, hogy begyűjtsd a termést a szőlődből, amelyet bérbe adtál nekem: életem, tehetségeim, javaim. Uram, a szívembe rejtlek téged, és mindenemet, amim van, és ami vagyok, a Te szolgálatodba állítom.
Elhatározás: Találok időt arra, hogy megköszönjem az imában Istennek az ajándékait, és felajánlom, hogy visszaadom neki azokat, saját erőfeszítéseimmel gazdagítva.
A pápa imaszándéka 2026. március hónapra:
A fegyverkezés megszüntetéséért és a békéért: Imádkozzunk azért, hogy a nemzetek – a nukleáris fegyverek terén különösen is – hatékonyan munkálkodjanak a fegyverkezések leállításán, és hogy a világ vezetői az erőszak helyett a párbeszéd és a diplomácia útját válasszák.
A pápa IMASZÁNDÉKA Krízisben lévő papokért 2026 április
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggel KEDD
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Út Algériába, Kamerunba, Angolába és Guineába.
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Krízisben lévő papokért 2026 április
XIV. Leó pápa Regina Caeli imádsága Húsvét 2. vasárnapja
IGE naptár Húsvét 2. hét kedd
Napi szent SZENT I. MÁRTON PÁPA
A nap Szentje SZENT I. MÁRTON PÁPA
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Tim 4,1–8. Evangélium Jn 10,11–18. Szent Szaniszló püspök, vértanú
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Vince
A nap szentje Szent I. Márton pápa és vértanú (megh. 655) Az utolsó vértanúként tisztelt pápa
Napi ÚTRAVALÓ Nagypéntek
Az élet IGÉJE „Maradj velünk, mert esteledik” (Lk 24,29) 2026 április
A Szentek kincsesháza Boldog Columba Marmion Ó, Jézusom, én nagyon nyomorult vagyok,
Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvét 2., az Isteni irgalmasság vasárnapjára Ceruza
Istenes versek Lakatos Menyhért Mi legyek?
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja A százados
Az Ige mellett – Czanik Péter igemagyarázata „Még harminchárom napig maradjon otthon az anya…” 3Móz 12
Napi Ige és Gondolat Vőlegény 2026 április 13. hétfő
Isteni Irgalmasság kilenced 9. nap „Ma az elhidegült lelkeket vezesd hozzám, s merítsd be őket irgalmam tengerébe. ...”
Imanap Magyarországért Fábry Kornél püspökkel és Mijo Baradával Az Isteni Irgalmasság vasárnapján 2026 15 órától
Szeretet 