Regnum Christi Elmélkedés Evezz!Évközi tizennyolcadik hét – hétfő
Napi Ima5 imádkozás 
Evangélium:
Mt 14,22-36
Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: "Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!" Erre Péter odaszólt neki: "Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!" Ő azt mondta: "Jöjj!" Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: "Ments meg, Uram!" Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: "Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?" Amikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: "Te valóban az Isten Fia vagy!"
Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot. Annak a helynek a lakói felismerték Jézust, hírét vitték az egész környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak.
Bevezető ima: Uram taníts meg hinni akkor is, ha nem látok tisztán! Segíts remélni, amikor a rombolás hullámai csapnak össze a felettem!. Tarts meg szeretetedben akkor is, ha az érzelmeim távol tartanának tőled!
Kérés: Uram, add, hogy kitartsak!
Elmélkedés:
1. Hegyre fel. Tinédzser voltam, amikor túrázni mentem a hittan csoporttal a Sziklás Hegységbe. Ahogy leszállt az este, a plébános arra hívott, hogy imádkozzuk el a rózsafüzért a tábortűz körül. Egy hosszú nap után az imádság tarthat minket az úton. Egész valónk pihenésért kiált, mégis tudjuk nincs értékesebb annál, mint az Atyához emelni a szívünket néhány csöndes percig, fölidézve a csodákat, amiket tett velünk. Akár az Úr, esténként menjünk fel a hegyre és szánjunk időt az Atyára.
2. Péter a vízen, Péter a vízben. A szél érzelmeinket szimbolizálja. Erősen jönnek, visszahúzódnak, megint támadnak. Rugalmasnak kell lennünk, és tovább mennünk. Péter is az volt, amikor a vízen járt. Hitt, de aztán úgy, mint mi, el kezdte megkérdőjelezni, hogy mi történik. Erősnek kell lennünk a hitben, hisz tudjuk, hogy, Urunk meg akarja mutatni szeretetének erejét. Minden nap, amikor rossz tulajdonságainkkal küzdünk, meg adja a lehetőséget, hogy erősek legyünk. Képes leszek kitartani akkor is, ha minden tönkre menni látszik körülöttem?
3. Evezz! Együtt az Úrral azt jelenti, hogy imádkoznunk kell, ahogy az első pontban is láttuk, de ez egyben a cselekvés ideje is. A kereszténység szemlélődést, de hódítást is jelent. Tudjuk, hogy hogyan imádkozzunk és beszélgessünk a mi Urunkkal, de azt is tudjuk, hogy az igaz barátság a cselekedeteinkben és a munkánkban mutatkozik meg. Sokszor meg kell ragadnunk a lapátot és el kell kezdenünk evezni. Így van ez az életben is, hiszen a világban sok megpróbáltatás ér minket mindennap, pedig mindannyiunknak megvannak a magunk gyengeségei. De nem ülhetünk le a pusztulás szikláira. Eveznünk kell!
Beszélgetés Krisztussal: Uram, add, hogy teljesítsem küldetésem az életemben! Ez nem más, mint akaratod keresése, szeretete, megélése, és szépségének tovább adása.
Elhatározás: Ma igyekszem meglátogatni Jézust az Oltáriszentségben, ha ez nem lehetséges, lelki áldozást végzek.
A pápa imaszándéka 2026. augusztus hónapra:
A városok ismerjék meg az evangéliumot! Imádkozzunk, hogy sikerüljön a nagyvárosokban annak új formáját megtalálni, hogy hirdessük az evangéliumot, mert a városokat gyakran személytelenség és magány jellemzi. Ismerjük meg a közösség létrehozásának kreatív útjait.
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggel CSÜTÖRTÖK
XIV. Leó pápa VIDEÓJA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Napi szent CLAVER SZENT PÉTER ÁLDOZÓPAP
A nap Szentje CLAVER SZENT PÉTER
Diós István - Napi kenyerünk, Kisboldogasszony Olv Péld 8,22–36 Szentl Róm 8,28–30 Ev Mt 1,18–24 A Boldogságos Szűz Mária születésnapja
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Tolentinói Szent Miklós
Claver Szent Péter Jezsuita misszionárius: 1580-1654 „örökre a feketék rabszolgája”
Az élet IGÉJE – „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A törvény teljesítése a szeretet.” (Róm 13,10) – 2026 szeptember
A Szentek kincsesháza Szalézi Szent Ferenc Ó Jézusom,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 23. vasárnapra Lépések
Istenes versek Endrődi Sándor: A celli búcsú
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja A fogadtatás
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István „…egyenes ösvényen járjatok…” Zsid 12,12–17
Napi Ige és Gondolat Meg ne restüljünk az imádságban – 1. 2026 szeptember 10. csütörtök
KILENCED Szűz Mária kilenc hónapos magzati életének és születésének tiszteletére – Kilencedik nap
„Én Kiscellben voltam, Ott rád gondoltam, Onnan néked emlékül hoztam.”