„Bizony, bizony mondom neked, mikor ifjabb voltál, felövezted magadat, és jártál, ahol akartál; de midőn megöregszel, kiterjeszted kezeidet, és más övez föl téged, és oda visz, ahová te nem akarod. Ezt pedig mondá, jelentvén, minő halállal fogja Istent megdicsőíteni. És ezt mondván, így szóla neki: Kövess engem. Megfordulván Péter, látá utána jönni azt a tanítványt, kit szeret vala Jézus, ki a vacsorán az ő mellén feküdt… Ezt tehát látván Péter, mondá Jézusnak: Uram! hát ez? Mondá neki Jézus: akarom, hogy ő így maradjon, míg eljövök; mi gondod rá? te kövess engem” (U.o. 18-22). 

a) Péter, ismét mondom neked: kövess engem. Három év előtt is ezt mondtam neked: jöjj, kövess, vezetlek. Hadd itt honi tavad csendes partjait, s kövess buzgón s lelkesen. S te követtél; nem mondhatod, hogy kegyetlen utakon vezettelek, s hogy szeretetem nem kárpótolt hálódért s kunyhódért. De most külön hangsúlyozom, hogy kövess akkor is, mikor az érzékelhető, édes szeretet elvonul tőled, s keményebb s nehezebb utakra állítlak; légy akkor is hű hozzám. – Péter ezt nem igen értette! Róma s a Janiculus, hol keresztje áll majd, ismeretlen volt előtte. – Ha ez a titokzatos meghívás nem cseng oly sajátszerű erővel lelkében, messze a világ zajától, az édes természet idilli magányában, csendes halászkunyhóban fejezte volna be életét; de ez a meghívás kiragadta s kiállította a hadak útjára, ki a rettenetes halál elé, mely lefelé fordított keresztre szegezte a megvetett, obskúr zsidót; a kevély Róma megvetése zúzta őt össze, de halála magával rántotta az imperium kolosszusát. Ragaszkodjunk szorgos hűséggel Jézushoz, bármint vezet, s ha az érzékelhető vigasz néha hiányzik is szolgálatunkban, sebaj; jelszavunk: föltétlen hűség. 

b) Könnyű az a megtagadás, melyet az ember az áhítat s a buzgalom melegében kiró magára; de sokkal nehezebb az, melyben mások részesítenek. Az életben millió nehézség áll útunkba; legszentebb érzéseinket sértik; szívünk vérzik; elvtelenség, erkölcstelenség, hitetlenség környékez és kínoz; ez kereszt, melyre nem én magamat, de mások feszítenek engem. Ezt elviselni nehéz, de nagyon szükséges. Fogjuk föl ezt mint keresztet, mely elé Jézus nagy lelkével, fölséges öntudatával állunk; mi e sötétségbe belevilágítunk, mi e fagyos, torzvilágba szép lelkünket állítjuk be; ez a mi küzdelmünk s krisztusi győzelmünk. 

c) S mi lesz Jánossal? kérdé Péter. Azzal ne törődjél, hogy mi lesz ezzel vagy azzal. Ne mondd, miért készítesz nekem keresztet s nem neki: miért kerüljek én a Janiculusra, s nem ő? Tiszteld magadra nézve az Isten gondolatait, s légy hű a halálig. Nem elég neked tudnod, hogy Isten akarata szerint ez a te útad? Botránkozol-e azon, hogy Istennek sok útja van, s a hűségnek elég, ha a maga útját futja be a csillagjárásnak fényével és pontosságával? Ó igen, az én útam, az én csillagom! Bármily sötétségen s hideg zónákon megyek át, arra lesz gondom, hogy a csillagjárás fényével s hűségével fussam be utamat. Legyen életem bár januári éjben is ragyogó csillagjárás!