Miért nő a karminpiros barátszegfű a köves lejtőkön? Az a helye. S miért nő a betlehemi barlang lejtőjén a vérpiros vértanúság, a jászol mellett Szent István véres pálmája? Az a helye; az a köves, sziklás meredek part.

 

    a) Krisztus szelleme erőben nyilatkozik meg; barlangjánál őrt a vértanúság áll. A gyermekarcból az áldozatok lelke néz ránk; a világba bevonuló kisded jászolban fekszik, de véres pálmaágak suhognak fölötte; a Glória éneke békét emleget, de kardok, bárdok, vadállatok árnyai ijesztenek a sötétségben. Ah, itt lélek érvényesül, s az küzdelem s fájdalom nélkül nem esik meg. Nem félek áldozattól, hisz lelkemnek szól.

    Ó, véres kisded, „sponsus sanguinum”, vérrel van behintve utad. Jászolod körül fenevad módjára gázol kisdedek életében Heródes; utánad hinti a pusztába siető nyomaidra az aprószentek vérét; az első virág, mely jászolodhoz simul, a vértanúság piros virága. Kisded Jézus, itt nyilatkozik meg szellemed! Neked vér és könny kell, s te eljöttél, hogy magadat átadd, s véredet értünk ontsd; de a mi vérünket is kívánod!

    Tartsuk ezt mindig szem előtt, s ne idegenkedjünk soha könnytől s áldozattól, s ha kell vértől sem. Még vallásos, édes érzelmeink se tereljenek másfelé. Virágaink közt az első a „rosa martyrum”. Uram, itt vagyok áldozatra készen; józanítson ki önzésemből a szent karácsony lelki fölértése.

 

    b) Gyönyörködjünk a lelkeknek érvényesülésén István vértanúban. Hit, kegyelem, lelkesülés, szépség, csodák, bölcseség, Isten-szeretet egész az elragadtatásig. A prófétai lelkesülés nagy argumentumaival lép elénk s az égbe néz. Lélek, mely arról beszél, mit az égről leolvas! S ezt a lelket kiüldözi a földről a csőcselék. Paradigmája a lelki küzdelmeknek. Agyonkövezték; tehát legyőzték? dehogy győzték le; ő győzött, de szenvedve! Hogy is ír Szent Pál a mi hőseinkről: „Megköveztettek, kettévágattak, megkísértettek, kardrahányatván meghaltak, kikre nem volt méltó e világ” (Zsid. 11,37). S ezekből épül föl Krisztus egyháza; valamint a régi Rómához vezető utak sírokkal voltak sövényezve, s az élők kapuihoz a holtak városán kellett átjutni: úgy itt is a dicsőséges Isten-városhoz az út sírok közt vezet… Gyönyörű síremlékek; s valamint azok a sírok óvásul szolgáltak, hogy a pezsgő élet, az élvezet egyensúlyunkat tönkre ne tegye: úgy itt is ébresztik erkölcsi erőnket. Legyünk kitartók küzdelmeinkben s tűrjünk el ellenkezést. Kell tűrni, de ne hagyjuk magunkat kettétörni; az oszlopnak nem szabad kettétörnie, – a láncnak nem szabad kettészakadnia; az erények, a kötelmek mindmegannyi láncok s oszlopok az erkölcsi rendben. Engedelmességünk oszlop, szeretetünk lánc, türelmünk horgony, alázatunk sziklaalap. Ha feszül is, ha reng is, de ne szakadjon s ne roskadjon.