a) „Találtok kisdedet”, kis ártatlant. Igazán ártatlant bűn és hiba nélkül. Csak róla igaz, hogy „ilyené a mennyek országa”. Az ártatlanság tekintete e szemből villan ki! Nekem is újjá kell születnem, s Isten-fia leszek lelki tisztaság által. Ó gyermek, hogy tiszta lelkű legyek, hogy a bűnt szívből bánjam s gyónjam, hogy a te gyermekséged lelkébe öltözködjem, arra kérlek.

b) „Pólyákba takarva”; keveset igényel a világból. Pedig ő teremtette a világot, de mint lelke remekét, nem mint szellemének megölőjét. Csak annyit a világból, amennyi szebbé, erősebbé tesz, amennyi fejleszt; ami pedig sorvaszt, szárít és perzsel, abból minél kevesebbet. A kultúra s a modern élet e kérdést nem érti; sokat akar élni, mint a légy, mely légyvesztőre száll. Én akarok élni, azért erős, mértéket s fegyelmet tartó életet nevelek magamban.

c) „Jászolba fektetve”; maga számára az alacsonyt s igénytelent választotta, mint tiszta, estalkonyú eget, melyből leemelkedjék finom rajza az igazán nemes emberi életnek. – A világ pedig szereti a mámoros, homályos, nehéz atmoszférát, nem akar öntudatra ébredni, csúnya képet látna. Jézusom, én lehajtom fejemet barlangod nyirkos kövére; oszlasd szét az igézetet, törüld le szememről a káprázatot; látok magamban sok nyomorúságot, de az új ember képe, a te képed is ragyog felém s biztat, hogy magamra öltsem vonásait.