Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólMegérteni a jelent és nagy érdekeit
Napi Ima4 imádkozás 
a) „Ime, én küldök hozzátok prófétákat és bölcseket s írástudókat, és azok közül megöltök és megfeszítetek…, hogy rátok szálljon minden igaz vér…” (Máté 23,34). Küldök, kik szítsák köztetek a szellemet; az én úttörőim, az én vetületeim ők. Mindegyik közelebb iparkodott hozni az embereket Istenhez, de kortársai megölték, ti pedig most tisztelitek. Mily nagy baj, nem érteni az időt s a nagy érdekeket, melyeken dolgoznunk kellene, ahelyett gáncsoskodunk; a multat dícsérjük, a jelent félreértjük. Ez téves s veszedelmes eljárás. Legyen érzékünk a sok jó iránt, mely most van, s ne állítsuk ellentétbe a multat a haladással. – Itt vagyok, itt dolgozom, ez az én órám. Tudom, hogy nagy időket él mindig az, ki az Isten nagy gondolatainak kifejlődését látja korában, s dolgozik rajtuk.
b) Jézus mélyen megindult; utolsó napjait éli, s végigtekint az Isten irgalmas gondolatainak egész vonalán. A „rossz” az Isten elleni pártütés magaslatán áll. Mennyien dolgoztak az Úr ellen. Ő mindig Istenért s a lelkekért dolgozott. Szíve vágya mint panasz s óvás hangzik el: mindent megtettem a lelkekért, népemért. Hazám, nemzetem hogyan szerettelek! Mint a tyúk szárnyai alá fogja csibéit, úgy fogtam le én fiaidat. – Sok munkám vész kárba; de azért haladok előre! Istent nézem, neki szolgálok; sikert nélkülözni tudok.
c) „Jeruzsálem, Jeruzsálem, mely megölöd a prófétákat… hányszor akartam én… és nem akartad”. Te nem akartál; fiaid elpártoltak, ők így akarták; hazájuk elpusztult, ők akarták; templomukból rom lett, ők akarták. A rossz akarat az ember végzete. Az üdv romjai és a pokol örvényei fölött elhangzik a fájdalmas szózat: Nem akartál. Isten pedig akar, azzal az édes akarattal, melynek mélyéből való az anya szeretete és a kotlós tyúk ösztöne! Higgyük, hogy csak akarnunk kell! Rosszakarat a tétovázó, lanyha, nemtörődő, kislelkű akarat is; jóakarat az erős, készséges, elszánt akarat; ez kell.
A pápa IMASZÁNDÉKA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL az este SZOMBAT
XIV. Leó pápa VIDEÓJA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
XIV. Leó pápa Úrangyala imádsága Évközi 22. vasárnap
Napi szent KALKUTTAI SZENT TERÉZ, SZŰZ
A nap Szentje Kalkuttai Szent Teréz
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Ez 34,10–16 Evangélium Mt 16,13–19 Nagy Szent Gergely pápa egyházatya
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Rozália
Kalkuttai Szent Teréz (1910-1997) A szegények anyja és védelmezője A Szeretet Misszionáriusai rend alapítója
Az élet IGÉJE – „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A törvény teljesítése a szeretet.” (Róm 13,10) – 2026 szeptember
A Szentek kincsesháza Kempis Tamás Uram, vakságban vagyunk,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 23. vasárnapra Lépések
Istenes versek Szerdahelyi Szedenits István: Jövök Uram!
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Előlegezett bocsánat
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István „…a feltámadás példájává lett.” Zsid 11,17–22
Napi Ige és Gondolat Egy gyógyulás útja – 5. 2026 szeptember 5. szombat
KILENCED Szűz Mária kilenc hónapos magzati életének és születésének tiszteletére – Hetedik nap
Kalkuttai Szent Teréz Az élet himnusza 