Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólJézus lelke a vallásos lélek mintaképe

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
17

Mert

 

a) Relígió annyit jelent, mint kötelék, kapcsolat, először is ember s Isten közt. Hozzá füződünk, hozzá simulunk, átkaroljuk őt, a lét forrását, lelkünk atyját s törekvésünk célpontját. „Religion ist eine lebendige Gegenwart”, eleven átérzett jelenléte, velünkléte az Úrnak. Vallásos lélek az, aki az Isten közellétét és szeretetét átéli. Az ilyen lelken az Isten a fény; az ő gondolatai, az ő sugallatai az élet tengelyei. A hit emeli föl az élet nivóját s mindenestül belekapcsolja az örök élet perspektíváiba. Az ilyen lelkek látnak, lendülnek, vágyódnak, pihennek, küzdenek s ki nem fáradnak; motívumaikat a legmagasabb égből veszik. Lelkük telve van halhatatlansággal; végtelen kincseket látnak minden életnemben s élethivatásban, melyeket megszerezni vágynak. Ó Isten, lelkünk beléd van merítve, lényegedbe vagyunk beleágyazva, mint a föld a nap vonzásába és fényébe; a kő nem tud e vonzásokról, e bűvös fényről; ne legyen lelkem, szívem is kő, mely kapcsolatait, melyek hozzád fűznek, ne érezze. Add, hogy érezzem! Add, hogy vonzódjam hozzád, te forrása a fénynek, színnek, szépségnek. Add, hogy elnyeljem fénysugaraidat, te izzó nap, kinek csak árnyéka a mi ragyogó napunk. Nyisd meg lelki szemeimet, hogy lássalak mindenben s érezzelek szívemben s megnyugodjam benned.

 

b) Relígió kapcsolat két világ közt. A relígió föltételez kétféle világot: egyet, melyet itt a térben s időben megtapasztalunk, a másikat ott, hol e korlátolt lét, e korlátolt észszerűség, e korlátolt élet a maga befejezettségét s teljességét birja. De ez a két világ nincs egymástól elszakítva, hanem egymásba tolva, egymáshoz kötve; az a másik világ, az hat itt és most is, belenyúl életünkbe, s jobban mondva egyetlen, egységes életre képesít, melyet két világon átélünk, azaz, hogy itt kezdünk s ott végnélkül folytatjuk. A mi végnélküli életünkre nem esnek a pesszimizmus, a kétségbeesés árnyékai; van rajtunk bűn, van sok gyötrelmünk és kínunk, de éltet a győzelmes jóba fektetett hit és remény. Nem tartjuk azt, hogy itt minden rossz és átkozott; ellenkezőleg tudjuk, hogy isteni erők vannak beleoltva emberbe s emberiségbe, s azokat ki kell fejlesztenünk. Gyermekszemmel nézünk betegség s halál elé is; tudjuk, hogy le nem győz minket, ha Istenhez ragaszkodunk. Van sok rossz a világon, de mi nem vádoljuk s még kevésbbé ítéljük el testvéreinket; nem járunk az „accusator fratrum” nyomaiban, hanem szenvedve, szeretve, imádkozva, küzdve bízunk egy jobb, nemesebb, tisztább élet kialakulásában. Ime az Isten szelleme, a teremtő, éltető, megújító lélek lehelete bennünk; törhetetlen reményt, energiát, üde friss ifjúságot áraszt a lelkünkbe. A mise-ima bekezdését hangoztatom gyakran: Introibo ad altare Dei, ad Deum, qui laetificat juventutem meam (Ps. 42,4). Oltáraidnál, szentségeidben, imáimban ezt keresem: bízó, friss, lendületes lelket, melyet le nem tör semmi, mert Isten van vele, s az örök élet lehelete csapdossa arcát!

 

c) S ép ezért a relígió itt és most érvényesülő, isteni élet, melynek két szembetünő jellege van; először az, hogy bár a legmélyebb, mégis praktikus; pozitív, reális célokra tör, ma és itt akar isteni életet élni. Nemcsak a másvilágban, hanem ebben a világban is vannak problémái; családjában, hivatásában, munkáiban, foglalkozásaiban, barátkozásaiban, nehézségeiben, küzdelmeiben, gyarlóságaiban, törekvéseiben rejlenek az isteni életnek problémái, azokat kell megoldani. S meg fogjuk oldani, ha az isteni életnek második jellegét valósítjuk meg magunkban, mely nem egyéb, mint a meleg, jóindulatú, okos és fölényes érzület. Én jóindulattal viseltetem az emberek iránt, ismerem vérmérsékletüket s tudom, hogy egyéniek; különböző hajlamokkal, ízléssel, neveléssel és tarka hibákkal indulnak a világba. Én a jót szívből szeretem s gyakorlom s az embereket elviselem. Nem akarok elfogult, ellenszenves, apprehenziv, türelmetlen lenni; nem akarok kifogyni a jó lélekből. Nem vagyok tupa, hogy ne lássak; látok, de lelket léptetek föl az élet apró ütközőpontjain; elnézem, hogy ez ide akar menni, az oda, – hogy ez ilyenkor s így szeretne inkább enni, menni, venni, – hogy ez az újságot ilyenkor szeretné olvasni, – látom, hogy ezt mi bosszantja, az meg mit mulasztott, mit nem tett jól, amit én kijavíthatok, kipótolhatok, – látom, hogy ez mitől fortyan föl, hogy miféle indulatok járnak hiábavalóan benne, melyeket kár volna megjegyzéseimmel megtisztelni, s tudok hallgatni, elviselni; nem prédikálok, nem moralizálok, hanem teszek, élek s életemmel inficiálom jóra s jobbra a gyarló lelket. Az ilyen lélek meleg is, fölényes is, az ilyen lélek bizonyára vezet és emel. Az öntudatlan vallásos lelkek ily meleg, de vezető lelkek is.

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."