Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólAz Isten s az ember szerepe a bűnben

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
21

a) Mit tett velem az Isten? Szeretett… azért teremtett és külön fiává fogadott. Az Isten-fiúság a kegyelem tartalma és jellege. Valóban atyám ő: szült, nevelt, tanított s szereti vérét; hallja kiáltását; „a te testvéred vére kiáltott föl hozzám”, mondja Kainnak. Vonásait tékozló fiai is hordják, s kegyelmei s őrangyalai kísérik őket. – Igen, én is alig hogy születtem, keresztségemben Isten fia lettem s az ő anyakönyveibe irattam. Angyal járt velem, s egy csodálatos fényes árnyék, a kegyelem; ebben lakott az Isten; erkölcsi árny még nem szegődött hozzám; azután kezdtek ébredezni szenvedélyeim, s vétkeztem először s azután hányszor! Első áldozásom, a szentségekhez való járulás, imák, jó példák, buzdulások szemben álltak romlott környezettel, piszkos áramokkal, mételyes miljővel. Mennyi torzulás, vergődés! Hány letörése a lélek fakadásainak, elapadása a megindulás s elérzékenyülés tiszta forrásainak, kialvása a szent tűznek. Mételyes lettem s elgyöngültem. 

 

b) Az Isten-gyermekség nem meríti ki az Úr kegyelmeit. Nemcsak Istenünk, hanem Jézusunk is van. Közénk, belénk oltotta magát; „Unus ex nobis!”…; messziről jött, de eljött; a szeretet hozta; álöltözetben jött, misztériumok homályában, s hogy a testvériség érzelmei kifakadjanak bennünk, anyát adott nekünk. – Mit várt tőlem méltán? Ártatlanságot, tisztaságot, barátságot, hűséget; a testvértől testvéri érzéseket; várta, hogy a vér ereje s a testvériség nemessége győzelmet ül bennem s nemességemben dicsőségét leli. S mi lett belőlem? Véremből? Vízzé lett. Az érzékiség megrothasztott s érzékemet eltompította. Mi lett az Isten-gyermekből, a Krisztus-arcból? „Vas irae, a harag edénye.” Hűtlen szolgája, tűrt napszámosa, sőt árulója lettem az elsőszülött, imádandó testvérnek. 

 

c) A testvériség nem meríti ki az édes viszonyt, melybe Isten lelkünkhöz lépett. Vonzott engem, levitájává, apostolává, jegyesévé fogadott. Emlékszem, hogy mozdult meg bennem a hivatás, hogy vonzott az oltár, hogy zsongott emlékezetemben édes vonzalom, elragadtatás, telítés, egyesülés. Talán fölszentelt is, talán eljegyzett magának?! S mi lett ezekután az emberből? féreg. Az Isten-gyermekből? tékozló fiú. Mi lett belőlem, kit salamoni bölcseséggel nevelt egyházában, kit zárt kertben őrzött meg, kiért imádkoztatta s bőjtöltette híveit a kántorbőjtben? Tűrt napszámos-lélek. Mi lett belőlem, kit szíve melegén nevelt apostollá? Sebet vertem szívén, s elhagytam; elfordultam tőle, ki kereszten függ s kiált utánam, s ha hozzá közeledem, leakasztja a szegről kezét, s fölemel s szívéhez szorít s megbocsát s elfelejt mindent. Ó, hogy’ kell a bűnt bánnom, hogy kell hűtlenségemet, bukásomat, rabságomat, veszteségemet siratnom! Ugyancsak érzem terhemet s azt, hogy mit kell tennem ezentúl, hogy az evangélium becsületére s Krisztus dicsőségére váljam. Ah, a vér drága, azt taposni nem szabad… s taposni Krisztus vérét? Ah, Uram, azt el nem viselem! 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."