„És eloszlott nyelvek jelenének meg nekik, mint a tűzláng” (Ap.Cs. 2,3). 

a) A Lélek kereszteli apostolokká a tanítványokat. Jézusnak nagy fogalma van az apostolról; ki nem születik vérből és csontból, hanem Szentlélekből. Jézus már megkeresztelte Simon Pétert, Andrást s a többit; iskolájában nevelte, de a képesítést nem adta meg nekik földi életében, azt az égből küldte; ez volt az a „virtus ex alto”. Tűzbe s fénybe merítette lelküket és látók lettek igazán; nem vízzel, hanem tűzzel járta át őket, mely kivette a földies érzés salakját; mely ahhoz a Krisztushoz forrasztotta őket (eritis mihi testes); lelket adott nekik, mely félni elfelejtett (non timebis a facie eorum) és homlokot, kovakemény homlokot (dabo tibi frontem siliceam). Szívük kigyulladt s melegített, s e melegtől lett tavasz a földön; kizöldült az egyház gyökere, kifakadt szelleme és megkezdődött a történelem, az igazi emberélet! S ezekre a tűzzel és fénnyel átjárt lelkekre öntötte ki a Szentlélek a maga ajándékait: mély Isten- és Krisztus-szeretetet, csalhatatlan theológiát, világküldetést s hozzá kedvet és joghatóságot. Ó Szentlélek, te jól keresztelsz, tűzzel keresztelsz és tüzes lelkeket szülsz, és amellett alázatos, türelmes, kenetes, édes lelkeket. Csupa „vas electionis” kerül ki kezedből, te ihletett, teremtő művész. Veni sancte Spiritus! 

b) S hol születnek az apostolok? A coenaculumban, az utolsó vacsora termében. Oda gyűltek, hol legédesebb emlékeik, hol Krisztus főpapi imájának visszhangjai zsongtak, hol a padlón meg voltak még a lábmosás vízfoltjai, ahol még Krisztus lelke járt. Itt e szent, édes helyen, Jézus szíve kiáradásának legemlékezetesebb színhelyén. Itt, hol minden oly hatalommal ragadta meg őket s Jézus emlékezete szívüket lángra élesztette. Itt, ahol az utolsó vacsora asztala, az az oltár állt, melyen először mutatta be az Úr a maga titokzatosan szerető szívét Istennek. Itt, ahol az „ingyen adott kegyelem” legfőbb ünnepét ülhette! Itt, e titokzatos atmoszférában lépett föl az a típus, mely nem zsidó, nem római, nem görög, hanem krisztusi, azaz apostoli! Itt csendült meg az emberi nyelvnek az az akcentusa, mely nem férfi, nem női hang, hanem az igazság hangja, az angyalok akcentusa, kik se nem férfiak, se nem nők, hanem szellemek. – Az apostolság legmélyebb inspirációit azok bírják, kik az Eucharisztia életét élik. Azok mondják: Ecce ego, mitte me… íme Uram, itt is van szív, mely megért téged; megért, mert belőled él. 

c) Erre a kegyelemre készültek tíz napig s imádkoztak egyesült erővel, a szívek áhítatos melegében. Sok kalóriát nyel el az eper, az őszi barack, míg az a csepp olaj, melytől zamatját veszi, benne leszűrődik. Sok elmélyedés és áthevülés kell a léleknek is, míg édes, tüzes, zamatos lesz. Néha ugyan gyorsan érik, kivált az olyan izzó nyáron, amilyen az első pünkösd volt; Pál is hamar ért meg a damaszkuszi kapu előtt Krisztus verőfényétől; különben pedig a léleknek idő kell míg bensőségesebb, összeszedettebb s tisztább lesz.