„És mikor elérkeztek a pünkösd napjai…, lőn hirtelen az égből mint egy sebesen jövő szélnek zúgása, és belölté az egész házat, ahol ülnek vala” (Ap.Cs. 2,1). 

A Szentlélek fölségesen és páratlanul jött le az apostoli egyházra. Lejött ő azelőtt is; lejött a Sinai hegyre… lejött, mint ködoszlop a frigyszekrényre…, lejött a salamoni templom fölavatására; de most nem keresett frigyszekrényt, gránitsziklát, templomot, hanem lelkeket; villáma szent tűzzé, ködoszlopa az ima tömjénfüstjévé lett s ismételte a régi szót: teremtsünk embert… embert, isteni hasonlatosságra. Milyen az? 

a) A lelki szépség típusa. Ezt nézik próféták, apostolok, szentek és hívek; ezt beszélik, ezt festik, vésik; ezen dolgozik az apostoli egyház: az erényes, művelt, tiszta lélek szépségén. Athénben szép szobrok álltak úton-útfélen, hogy a nép ízlése finomodjék; a kereszténységben a lelki szépség múzeumai nyílnak; az oltárok piedesztáljain állnak a műremekek; azokat nézzük, tiszteljük, csodáljuk. Első a Szent Szűz, a legszebb királyleány s Isten-anya; arcán a szűzesség hava, keblén a gyermek. Nem festett szépség; hanem „flos agri et lilium convallium”; nem hideg szépség, gyermeket szeret; csillagkoszorúja van ugyan, de názáreti házban lakik; nap övezi, de sírni tud, s keresztúton megy hazafelé… S a többi mind ilyen; fiai hasonlítanak rá. S én is fia vagyok; lelkemnek szépsége az ő anyai jegye; csakis az! 

b) Az isteni ember az erő típusa, annak a törhetetlen, egyenes, természetes erőnek kifejezése, mely az erényben rejlik. Nem az izmok, nem a versenyfutás ereje; nem az erőszak vagy a szenvedélyesség ereje; ez mind csak test és szeszély; hanem annak a nyugodt, egyszerű, harmonikus, isteni érzésnek ereje. Együttérzés Istennel! Ez lehet a gyermekben a leányban… Ez bevonul az Isten törvényének szeretetével szívünkbe s naggyá nő bennünk abban a mértékben, melyben áldozatot hozni s magunkat megtagadni tudjuk. E szeretetben egyszerűvé, életrevalóvá, gyakorlativá, kedvessé válik a lélek; nemesíti környezetét s érvényesül mindenütt, otthon, a tűzhelynél, a betegágynál, a társaságban, a koporsónál. S mily nagy az ereje, mikor gyermekarccal néz föl a dühöngőre s a világkháoszában énekelni kezd! – Bízzunk az evangéliumi érzésnek erejében… Olvassuk gyakran az evangéliumot, s hagyjuk lelkünkre vetődni szellemét; olyan lesz az, mint az éjfélutáni harmat a tikkadt füvön. Szent József bőrköténye s a Szent Szűz konyhaköténye alatt ilyen érzés lakott. 

c) Az isteni ember az Istennel tele lélek típusa, melynek érzéke van a mélység iránt; érzéke Isten s a kegyelem iránt. Sokan a „fin de siècle” fáradtságával vagy a frivolság kihívó könnyelműségével néznek rájuk; de a mélység mélység marad; belőle emelkednek a metafizika s a túlvilág. Az ilyennek érzéke van az élet tisztasága iránt, melyből öröm vidámság, jókedv fakad. A világ szomorú, előbb-utóbb kiverődik rajta az üresség, mint szomorúság. Klasszikus példa erre a pogányság a derült élet-programmal s a szép istennőkkel, kik nem bírták mosolyra gyujtani a földet. Ó be jó nekünk, kik a földre a tiszta szív öntudatával s az égbe az örök remény lelkesülésével tekinthetünk.