„És eloszlott nyelvek jelenének meg nekik, mint a tűzláng…” (Ap.Cs. 2,3). 

a) A nyelvek pünkösdi ajándéka azt jelzi, amit a jó pásztor képe: közlekedést, érintkezést, utánjárást, egymástmegértést; azt jelenti, hogy menjetek a népekhez, beszéljetek nyelvükön, értsétek meg őket, hogy megértsenek titeket. Igazság s kegyelem van nálatok; közöljétek azt velük, járjatok utánuk. Ne álljatok félre, mondván: Krisztus megigérte, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt rajtunk; nem mi szorulunk a népekre, hanem a népek reánk. Ez nem pünkösdi nyelv; ez nem a szellem nyelve, mely hódít; ez nem a lélek nyelve, mely éltetően, üdítően akar kihatni. A mi elvünk nem a „l’art pour l’art”; nem az elszigeteltség, hogy ez evangéliumból csak morzsák hulljanak a világnak; hanem legyen az övé az egész pünkösdi igazság. Adni, adni, szórni, közölni… ez pünkösd. 

b) „És betelének mindnyájan Szentlélekkel…” Krisztus lelkével teltek be; ez a lélek lett az ő lelkük, és ettől elváltozott világuk. Mondhatnók, a géniusz kongeniális férfiakat támasztott. – Ez kell; Krisztus nagy gondolatait kell felvennünk; motívumainak mélységét és erejét átélnünk, és azokat egyéniségünkben sajátosan és szerencsésen kialakítanunk. Apostolok lélekből lesznek; papok csak apostoli rokonlelkek lehetnek; kongeniális emberek; lelkük a Szentlélek. Ezt a lelket kell a szentelésben venniök és azt fölgerjeszteniök, mert bennük van a „kézrátétel” által. 

Higgyük azt, hogy bennük van; de energia, elmélyedés, megindulás, elérzékenyülés kell hozzá, hogy azt fölébresszük s erejét kifejthessük. 

c) Különben pedig mindenkinek való a Szentlélek s napjainkban számosan vannak, kik utána vágynak. Ő az egyház lelke. Ő nevelte a kereszténységet hősies életre. Ez egyházban minden lélek közvetlen összeköttetésben áll a Szentlélekkel, az élteti és eleveníti. Az egész életet kell e Léleknek átjárnia: szemléletet és akaratot, spekulációt és cselekvést, s meg kell nyilatkoznia gyengéd érzékben az erkölcsi iránt. Jöjj te csodálatos, teremtő, alakító lélek!