a) „Visszatére pedig a hetvenkettő, örömmel mondván: Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben” (Luk. 10,17). Örömmel jönnek; a győzelem s a diadalmenet érzéseivel. Nagy az örömük, mert nagy a javuk, a hatalom. Előttük vész a nyomorúság s betegség, föloldódnak a rossznak kötelékei, s a fölszabadult szenvedők fohászai éneklik dicséretüket. Nyomukban béke, boldogság, szent öröm, hála; mintha angyaljárás volna a világon. Szépek még lábaik is, „speciosi pedes evangelizantium”. – Akiket Jézus küld, azok így járnak; arcukról sugárzik a hatalom; lelkük erős, érzik, hogy az ördögök is engedelmeskednek nekik. – Nekem is van hatalmam, küldetésem; lelkem erejében teszek s ahol hiány van s sötétség s hidegség, ott melegítek s világítok és segítek. 

b) „Ne azon örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem örüljetek, hogy neveitek be vannak írva mennyekben.” Ne a csodatevő erőnek, hanem Istennel való összeköttetésteknek, mely mint hit, szeretet, bizalom, öröm, megnyugvás s az örök életbe való biztató kilátás jelentkezik, ennek örüljetek. A csodák, azok nem ti vagytok; de ez a lelkület, ez ti vagytok. Ez kiemel, s az örök élet folyamába állít bele. A prófétaság, a tudomány, a hatalom kiválóságok, de csak dirib-darabok, melyek nem fogják le az embert s nem teszik őt magát istenivé. „Non sum propheta”, nem baj; de a lelkem Istennel teli legyen; nem vagyok tudós, de szeretni s egybefolyni tudok; angyali nyelveken nem beszélek, de a szerető lélek nyelvét értem s erre felelget az Isten. 

c) „Azon órában Jézus örvendeze a Szentlélekben és mondá: Hálát adok neked Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsektől s okosoktól s kijelentetted a kisdedeknek. Úgy van Atyám, mert így tetszett neked.” E lelki fölény, e lelki magaslatok szemléletétől földerül az Úr Jézus, s öröm tölti el lelkét; örvendez a Szentlélekben, hatalmasabban, mint költők s próféták szoktak; szenvedélyesebben, mint a patmoszi látnok. Világot lát, mely visszhangzik „sok víz zúgásától” s égbetörő lelkek szárnycsattogásától. Lát kultúrát, gépeket, lát művészetet s tudományt, látja az erők kifejlését s az ember trónfoglalását a földön, de mintha mosolyogna ez erőfeszítéseken, mondván: Hálát adok neked Atyám, mennynek s földnek Ura, hogy nem ezt, hanem azt a belső mennyországot megalkottad, s az Isten-gyermekség, az alázat s szentség révén bevezettél oda. Ó, ez a te országod fölényes, szép, mély, nem mérhetni ki erejét s örömét kultúrákkal; ezt te teremted meg, te alkotod – a te kezed remeklése s áldása van rajta.