A lelki élet tanítói egyre hangoztatják: nem szabad túl sokat dolgozni. Különös paradoxonnak, ellentmondásnak látszik ez: buzdítanak, hogy dolgozzunk minél többet az Isten dicsőségére; szemeink elé állítanak szellemi óriásokat, Xavéri szent Ferencet, Szent Ignácot, Néri szent Fülöpöt s aztán rávágják: Nem szabad túl sokat dolgozni. Mennyit nem szabad dolgozni? Soha annyit, hogy az ember elhanyagolja magát; nem szabad annyit gyóntatni, hogy az ember maga ne gyónjék; nem szabad annyit dolgozni, hogy a lelki olvasmányt vagy a breviáriumot elmulassza; mert mit használ az olyan munka, melynél fogva a legfőbb munkát kicsinyeljük vagy elmulasztjuk. Íme, a szétforgácsolt, irányát és erényét vesztett akarat. Akarni, amit az Isten akar: ez a valódi bölcsesség! Ezen egységesítés által lesz az ember osztatlan, már pedig aki erős akar lenni, annak osztatlannak is kell lennie.

[PO ÖM, XVIII., Élet Igéi III., Alkalmi szentbeszédek, 209. old.]