Hogy a Boldogságos Szűznek mily szíve volt, azt elképzelhetjük, hiszen az Úristen gyönyörűségére és szeretetére, még pedig az Isten-anyai szeretetre volt teremtve. Hogy a Boldogságos Szűznek mily érzelmes lelke volt, kitetszik abból, hogy az Isten legnagyobb s legédesebb szeretetét a teremtésben neki kellett viszonoznia. Hogy az Isten mily szeretettel viseltetett a Boldogságos Szűz Mária iránt, kitetszik azokból a lángoló, színpompás kifejezésekből, melyekkel az Énekek-éneke elsősorban a Szent Szüzet tiszteli meg, őt, az Isten galambját, egyetlenét, választottját.
    Az Isten kiárasztja gazdagságát a teremtésben s teremt magának gyönyörű lelkeket; ezek az Ő gyöngyei, de a pretiosa margarita mégis csak ő, a legkedvesebb a Szent Szűz. Lelkében épített magának az Úr otthont, szívében alkotott új paradicsomot. Ha minden érzés az emberi szívtől függ, ha minden légrezgés a lélek által lesz fénnyé, minden hullám a lélek által lesz hanggá, ha a porból lélek által lesz termet, üde arc, ragyogó szem: mindenesetre a Boldogságos Szűz Mária lelkében fejlesztette ki az Úr azt a fényt, azt a hőt, azt a gyönyörűséget, azt a mélységes életet, melyben az Istennek kedve telt, melybe az Isten belevetette magát mint otthonába. Ó mily bensőség, mily érzés tölthette el a Szent Szüzet; úgy-e tudott érezni s szeretni? Higgyétek el, ez a legmélyebb lélek.

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 194. old.]