Prohászka Ottokár breviáriumaSzűz Mária, a keresztények segítsége

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
24

De az Isten küldött segítőt nekünk. A szeplőtelen Szűz Máriában támasztotta azt a szüzet, aki a végtelen nyomorral szemben, melyet a bűn az emberre hozott, mondhatta: Egy asszony által mentetek tönkre, s egy szűz által szabadultok majd meg! A szeplőtelen Szűzben igazán ily hatalmas védőre s minden bajainkból való szabadítóra ismerünk, ha az Isten szavait a bűnbeesés után szemügyre vesszük. Az első emberpár vétkes öntudatában, szégyenkezve süti le szemét, az ördög győzedelmesen s gúnyosan várja ítéletét. S az Isten ítél. De miképp hangzik ítélete? Talán örök vesztére ítéli az embert? Talán kegyetlen martalékul engedi át az ördögnek? Nem! «Ellenkezést vetek — úgymond az Úr — közötted és az asszony között, a te ivadékod és az ő ivadéka között, ő megrontja fejedet, és te sarka után leselkedel!» Így hangzott az ördögre mondott ítélet. S azóta a keresztény nép szemei előtt dicsőséges alakban emelkedik az az asszony, kivel az Isten megfenyegeti az ördögöt; lába összezúzza a kígyóördögnek fejét; neki az ördögtől és az ördög mérgétől bántása nem esett, tisztán és makula nélkül áll az Úr alázatos szolgálója. Íme, ez az asszony, az ördög fejének összezúzója, a szeplőtelenül fogantatott Szűz Mária.

[PO ÖM, XVIII., Élet Igéi III., Szűz Mária, 44-45. old.]

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."