S amily keresztény király, oly vitéz harcos és hős volt Szent István. Nincs eszme, mely oly hősöket állított a világba, mint a kereszténység. A kardra áldást az Istentől kértek s biztos csapást fegyvereiknek böjtben és imában kerestek. Montforti Simonnal rohantak egyenlőtlen harcokba, ha mondhatták vele: «Az egész Egyház imádkozik értem, nem hátrálhatok», ők állítottak föl eleven sáncokat domború mellükkel a barbárság előnyomulása ellen; a középkori csaták az eretnekség, pogányság, tatár, török s a mórok ellen egyaránt a kultúra s a kereszténység ünnepei, keresztény hősök vérével pirosra festeték a történelem nagy naptáraiban. Magyar kereszténység, ez a te apostoli királyod, szented, hősöd... Úgy áll a magyar kultúra élén, mint a nemzet pátriárkája, ki nemcsak a koronát, hanem az ekét, fűrészt, kalapácsot bevonja szentségének túlvilági fényébe. Fején Magyarország s Krisztus országának dicskoszorújával, királyunk s vezérünk... Íme, angyalomat küldöm neked, ki vezessen! Ajkairól hangzik a patriarkális áldás, mely boldogságot ígér, ha a jelenbe belevisszük a múltnak hitét, erkölcsét, erejét; a hit fényét... az erény termékenységét... a jellem erejét.

[PO ÖM XII.: Ünnepnapok Emlékezések, Gondolatok, 109-110. old.]