Bár öntudatára ébrednénk föladatainknak s Jézus iránt való kötelességeinknek! Félre a megszokottság bilincseivel, félre a lelket ölő gondolatlansággal, félre a tehetetlenséggel, nekünk szeretnünk kell Krisztust lelkesen és őszintén, tehát egész szívvel! Ha valaki csak külső gyakorlatokkal akarja megreformálni az életet, az nem fogja meg gyökerénél a fát, az csak fönn a levelek közt motoszkál; mi teljes odaadással akarjuk Krisztust szeretni, öntudatos szeretetet sürgetünk Krisztus iránt, mely tudja, hogy az evangélium a legfönségesebb, hogy Krisztus az egyedül imádandó, Krisztus az eszménykép, senkiért sem lehet úgy rajongni, senkit sem lehet exstatice úgy szeretni, mint az isteni Megváltót. Ó, bár tudnók mindnyájan átérezni azt, ami Szent Pál lelkén átvonaglott ami a középkori zárdák szüzeinek szívében égett, ami Szalézi Szent Ferenc lelkét mézessé tette, bár tudnók mi is úgy szeretni az isteni Megváltót.

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 94. old.]