Ha ragaszkodunk Istenhez mindenek felett és a halálos bűntől annyira vagyunk, mint a pokol az égtől, akkor azután térjünk be a názáreti házba, hogy a szeretetnek bensőséges életét megtanuljuk az isteni Megváltó közelében. Ha valaki akar szerető életet, ne menjen máshová, csak a názáreti házba. Tudom, hogy a hálás szeretet elvisz a kereszt alá, elvisz az utolsó vacsora termébe, de ezek a jelenetek meteorok, melyek sisteregve égnek, ezek átmenő aktusok, de az állandó szerető atmoszférát, ahol minden villamos és mégis nyugodt, hol minden erős és igénytelen, a názáreti házban találjuk meg. Az ember szíve úszik abban az emberivé vált Isten-szeretetben. Ó, legyünk hálásak az Úr Jézus iránt, hogy ezt a házat, az igénytelen Isten-szeretet házát, iskoláját megnyitotta! Itt tanuljuk meg szeretni Őt, kivált mi, kik annyiszor be-betérünk hozzá! Mert ki szeresse az Úr Jézust, azt az aranyos fiút, ha nem mi? Ki érezze magát, közelebb Krisztus szívéhez, ahhoz a köztünk élő lángoló szívhez, ha nem a pap? Mi, kik a názáreti ház szellemében, Jézussal egy födél alatt élünk, mi, kik a szemináriumban neveltetünk, mi, kik reggel meditálunk, s az Úr Jézushoz napközben be-betérünk, mi, akik választott fiai vagyunk a Szentséges Szívnek, mi nem értenők meg, hogy lehet az isteni Megváltót szenvedélyesen és őszintén szeretni?

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 93-94. old.]