Az életben megtestesült igazság, mely nemcsak az észnek gondolata, nemcsak tudás, nemcsak eszme, hanem átélt valóság, ez a iustitia. A veritas más. A veritas az észnek a valósághoz való helyes viszonyát jelzi; mint ilyen az észre szorítkozik s más egyébre nincs tekintettel. A veritas azt mondja, hogy mi az én viszonyom az Istenhez, a végtelenhez. A iustitia ezt a tant kifejezi hitben, odaadásban, szeretetben, bizalomban. A veritas tájékoztat engem, hogy mi vagyok én, megismertet önmagammal. A iustitia ezt az igazságot életté változtatja; életté az alázatban, bánatban, törekvésben, buzgalomban és a többi nekem való erényben. A veritas a felértése annak, hogy az engem környező világ mily viszonyban van hozzám. A iustitia az elhelyezkedés, egyensúly az engem környező világ körében. Tehát a veritas csak képlet, a iustitia ennek a képletnek kialakítása az életben. A veritas csak rezgés, mozgás, súly és mennyiség, a iustitia a szín, hang, íz, illat a valóságos életben. Mit használ a veritas, ha nincs iustitia! Mit használ a valóság, ha eleven életté nem lesz!

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 96-97. old.]