«Felelé neki a beteg: Uram, nincs emberem, ki, midőn a víz hullámzásba jő, engem a tóba bocsásson.» Uram, nincs emberem... Emberem, ki erősen, bátran s nagylelkűen karolja fel ügyemet. Tényleg ez panasza az egyháznak, a népnek, a közügynek! Hány beteg gyógyulna föl, ha volna embere. Hány emelkednék ki a nyomor s a sötétség mélyeiből, ha volna embere, kiben lélek, tűz, erő van. «Homo sum», mondja a gyönge ember, hogy magát kimentse; mondja hát az erős, a hivatott ember is: «Homo sum», ki nem vérből, nem a test kívánságából, sem ösztönös, kemény természetből, hanem Istenből való vagyok; szeretek s segítek. Jézus is panaszkodhat, sok családra, intézetre, közösségre mutatva: nincs emberem, ki anya, tanító, pásztor és apostol legyen! Azért annyi a baj; kevés az ember!

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., A második Húsvéttól a harmadikig, 180-181. old.]