Szent Pál tényleg egy oly lélek, mely mindent befektetett hivatásába: örömet, gondot, szabadságot; mindenhez alkalmazkodott, hogy mindenkit megnyerjen. Ezt is fölemlíti ott, hogy lebilincselje a szíveket magának s Krisztushoz vezesse öket: Mikor független voltam s senkire sem szorultam, lemondtam szabadságomról s míndenkinek szelgájává lettem. Élhettem volna mint tisztességes farizeus elvonultságban; nem tettem. Szolgálni jöttem s szolgálatba fektettem bele életemet. Lehetnék anachoréta, élhetnék magamnak; lehetnék tisztességes keresztény. élhetnék csendben Istennek; nem teszem. Mindenkinek élek most, szolgálok mindenkinek, hogy mindenkit Krisztushoz vezessek. Máshol elmondja egy kedves hasonlatban, hogy olyan mint a dajka. Dajka, aki édes tejével táplálja Krisztus gyermekeit. Tényleg ez a legnagyobb szeretet, ha valaki odaadásból és nem bérért teszi. K. t. u., miféle aranyos, felséges, ragyogó lélek lehetett ez a Szent Pál I Hogy kell egy apostoli léleknek melegedni a tűznél, hogy kell az embernek ide iskolába járnia! Csak akkor lesz boldog, ha ezt eltalálja. Csak akkor lesz teljesen boldog, ha vérével, életével, erejével másokat iparkodik segíteni és mindenkit segít, akit lehet. Mily áldott hivatás, ha valaki apostolnak válik be, ha boldogságát lemondásban lelheti. De az a lemondás gazdag; boldogsággal s élvezettel teljes. Egy ily lélek oly remek, oly mély, élvezetes, hogy a gondolat másokért, minden tekintet más szükségéért s üdvözítésére, kiváltja benne az energiát, és ő dolgozik.

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 111. old.]