Jézus tudta, hogy Pünkösd napján a Szentlélek ezt a művét páratlan kiömléssel, a kegyelmek kiáradásával akarja eszközölni; tudta, hogy a lelkeket tűzzel kereszteli majd Isten fiaivá s szellemét kiárasztja rohamban azért, hogy neki sok-sok testvére legyen, s azért vágyott a Pünkösd után, a lélekkiömlés után, testvéreinek az Ő arculatához való hasonulása után, melyet a Lélek eszközöl majd. Krisztus tudta, hogy a Pünkösd világosságával az Ő tanítása, az Ő megismerése világít majd be a lelkekbe; tudta, hogy e napon az ég zsilipjei fölhúzatnak, s a kegyelem árja emeli s viszi majd a lelkeket az evangélium felé: azért vágyik Ő maga s azért vár oly sokat Ő is a Pünkösd napjától. Itt áll a világban Krisztus, a Szentlélek szakramentuma; a legszebb, a leglelkibb, az isteni ember; áll, de mintha várna; bizony vár; várja a Szentlelket, ki a rest embertömeget megindítja, löki, szorítja, kényszeríti hozzá; kényszeríti nyomaiba; várja az átalakító Lelket, ki miután benne magában kialakította az isteni embert, most e minta szerint idomítsa, tisztítsa, emelje s lelkesítse az emberek fiait.

[PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: Pünkösdi lélek, 174-175. old.]