No, hát hol találjuk ez érdektelen bánatot? Mily réven növelhetjük azt magunkban? Szomorkodjunk másoknak vétkein, sírjunk másoknak bukásán, s tiszta érdektelen fájdalom fakad majd szívünkben! Ha látjuk, hogy a világ Jézust feledi, hogy megfagy Szentséges Szívének lángjai mellett, szent borzalom tölt el s megrémülök a meggyalázott Isten sorsától; undorral telem el e sötét hatalomtól, mely egyedül képes tönkretenni az Isten kegyelmét s szeretetét. Ily körülmények között a bűnt tényleg, mint Isten gyalázatát, szenvedését fogom fel, nem magamat, nem az én büntetésemet tekintem már a bűnben, hanem magára a meggyalázott Úrra gondolok; megfeledkezem bajaimról s az Ő sérelmei fölött bánkódom. A szív így emelkedik kerülő úton önmaga felé. Ez úton vezette a tiszta bánat magaslatára Dávidot is Náthán próféta.

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 131. old.]