«S pihenjetek.» Ha megpihentek, s elcsendesül a lárma s izgalom lelketekben, akkor ébredtek majd éltetek titokzatos voltára s azon veszitek magatokat észre, hogy zárt, örök kapuk előtt álltok, s nem gondoltatok rá, hogy azokat megnyissátok. Istent keresitek; s Ő nem mutatkozik, de folyton elmegy mellettetek; ti arcot vártok, de az Ő arca az élet tartalma hitben, reményben, szeretetben, tisztaságban; át kell éreznetek, hogy benne éltek s lélegeztek. Ezt a tudatot mélyítsétek ki, és szentek lesztek. Ébredjetek öntudatára, hogy ma és mindig halhatatlan életet éltek, s következőleg, hogy lépten-nyomon ti adtok ez érthetetlen világnak értelmet s lelket. — Ébredjetek öntudatára a lélek elrejtett, belső világának s fejlesszétek azt ki. Erre csak a hit s az alakító szeretet ősereje képes. Itt elmélkedem, megtörődöm, egyesülök Istennel; itt dolgozom ésszel, szívvel, érzéssel, akarattal. S fölhasználom ezt az «egy kevéssé»-t, ahogy a kárhozottak használnák, ha ez az «egy kevéssé» megadatnék nekik, hogy jóvá tegyék az elvesztett életet.

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., A második Húsvéttól a harmadikig, 244. old.]