Az isteni akaratot az élet egész vonalán, az élet minden körülményei és viszonyai közt kell teljesítenem. Nem vagyok kerék a gépben, sem kavics az árban, sem sárgult levél a szélben; hanem föl kell léptetnem mindenütt az erkölcsi világ követelményeit, s gondatlanság, szokás, ösztönök, hajlamok, szenvedélyek, betegségek, nélkülözések közt érvényesítenem kell azokat. Azt a bennem jelentkező s követelményeit bennem kinyilatkoztató eszményi világot nekem kell a külvilágba átültetnem, s ha törik, ha szakad, annak érvényt szereznem. Ahhoz erő, ahhoz fegyelem kell; rá kell magamat kényszerítenem, ha szenvedélyeim szembeszállnak velem, s ahol nincs is szenvedélyekkel bajom, ott is a nemes jóindulatot s az erkölcsi motívumokat kell életembe bevezetnem, hogy életem színvonala magas, nemesen erkölcsi legyen. Igen, hódolnom, engedelmeskednem kell s szigorúan kell megkövetelnem magamtól a hódolatot a Fölséges iránt. Nem szabad csélcsapnak, renyhének, tehetetlennek lennem; akarnom kell az isteni akaratot! Az engedelmesség kiváló, nemes, erős akarat! Ez az erős akarat érvényesül majd mint munkaszeretet, rend, tisztaság, fegyelem, pontosság, hűség, lelkiismeretesség, egyenesség, elnézés, könyörület, részvét, jóindulat, igazságosság, nemesség, hála, nagylelkűség, tisztelet, szerénység, illendőség, szelídség, alázat, mértékletesség, józanság, türelem, bátorság; mikor ez érzéseket keltem föl magamban, tudom, hogy Isten akaratát akarom.

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Advent, 36. old.]