Pál Feri vasárnapi beszédekHúsvét 2. vasárnapja

Napi Ima13 imádkozás /layout/img/logo.png

Ápr
11

https://youtu.be/5H63T4gU0yk

Hogyan lehetne a hit által életünk Istenben, életünk Jézusban? Ha a mai evangéliumnak a kulcsszavait szeretném még összegyűjteni a kérdés után, mondhatnánk azt, hogy: béke, „Békesség veletek!”, azután „Vegyétek a Szentlelket!”. Itt az irgalmasság vasárnapja: „Bocsássatok meg egymásnak!”, azután: tapasztalni, látni, érinteni, és hinni. Aztán nem látni, és nem érinteni, és mégis hinni, és megragadhatóvá tenni magunk számára azt, mit jelent, hogy a hit által életünk van.

Erről szeretnék most akkor beszélni, de ezeket a tartalmakat, főképpen pedig azt, hogy „Békesség veletek!”, hogy ezt a kijelentést, ezt a köszöntést nem gondolnám, hogy érdemes volna a konkrét helyzettől elszakítva átelmélkednünk. Mégpedig azért nem, mert – csak néhány szóval. Mi történik? Az, hogy a tanítványok, akiknek Jézus azt mondja „Békesség veletek!”, ezek a tanítványok – mondjuk így, hogy – megfutamodnak, a szónak sajátos értelmében elárulják Jézust, minden esetre nincsenek vele, mentik a saját bőrüket, nem mernek ott lenni, hogy egyetlen tanítvány az, aki odamerészkedik, János apostol. De a hozzáértők azt mondják, de ő egy picit talán pont olyan valaki volt, akinek volt mondjuk annyi protekciója, hogy mert ott közelebb lenni. És hogy ezek a tanítványok, akik éppen a félelmükről, a bizonytalanságukról, – most mondjuk így – a bizalmatlanságukról és a hitetlenségükről tettek tanúbizonyságot, hogy nekik mondja Jézus azt, a gyöngének, az esendőnek, – akár így is mondhatnám, hogy – a bűnösnek köszönésképpen, hogy: „Békesség nektek! Békesség veletek!”

Amikor Isten a békéjét adja, és utána, megint csak ebben a történetben, utána pedig: „Vegyétek a Szentlelket!” Hogy minden, ami utána történik, ennek az összefüggésnek a világosságánál értelmezhető a legpontosabban. Vagyis, mi ez a békesség, mi az a hatalom – mondjuk most így – amivel képesek vagyunk megbocsájtani? Mi az a hit, ami élővé tesz bennünket? Erről szeretnék most beszélni. A múlt vasárnap rászoktam a tizenkét pontra, most is annyit szeretnék mondani. Egészen konkrétan és közvetlenül ütköztetném azt, mit jelent, hogy anélkül, hogy az Isten békéje bennünk lenne, és mi azt befogadnánk, anélkül, hogy befogadnánk, és engednénk, hogy átjárjon minket a Szentlélek, és anélkül, hogy mindezek nyomán megerősödne bennünk minden gyöngeségünkkel együtt, nem ellenére, minden gyöngeségünkkel együtt az Istenbe vetett bizalmunk, hogy mit jelent akkor az, hogy békesség az emberi szívben? Mit jelent ez a béke?

Olyan érdekes a magyar nyelv. Szoktunk ilyet mondani, hogy úgy elöntött az indulat, úgy elárasztott a düh. És kevésbé szoktuk azt mondani, hogy eltöltött a Szentlélek. Mondjuk nem véletlenül, az ember nyilván valami szerénységgel, esetleg alázatossággal ezt nem nagyon mondja így, de hogy az ember, aki annyira világosan ismeri ezt, hogy mi az, hogy úgy eltölt valami, és sokszor akkor valami negatív dolog, az indulat, vagy a harag, hogy nekünk lehetőségünk van arra, hogy Isten békéje töltsön be. Hogy ne csak úgy elöntsön minket valami, hanem betöltsön bennünket Isten békéje, és betöltsön bennünket a Szentlélek. Amikor ez történik, egyszer csak mi magunk alakulunk és változunk, és minden, amiről eddig azt gondoltuk, hogy béke, vagy hogy ez a békesség, hogy mennyivel sokkal többről van szó. Erről lenne tehát szó.

Akkor az első gondolat így szól: Amikor keressük a békét ebben a világban, és keressük a békét 2021-ben, hogy amikor keressük a békét a világban, és 2021-ben itt Magyarországon, akkor nem egyszer annak a nehézségnek próbálunk valahogy nekifeszülni: „Jó, de hát nem mindegy, hogy mi volt, nem mindegy a múlt, nem mindegy a sérelem.” Amire aztán Jézus azt mondja, hogy „Bocsássatok meg!” Nem mindegy a múlt, hogy hogyan tudnám a békét elérni, hogyha közben pedig velem ez történt, és az történt, és ez a múltam, és ezt csinálták velem, és még tegnap is… Hogyan lesz ebből béke? Hogyan tudnám befogadni akkor Isten békéjét?

Az első gondolat így szól: Isten békéje sokkal több, mint az, amire azt gondoljuk, hogy a múlt. Isten békéje a jelen. A jelen Isten békéje. Mert aki befogadja a lelket, ő akkor a jelenben tud lenni. Ezért, amikor keressük azt a békét, amit Isten ad nekünk, és az isteni irgalmasság vasárnapjának az összefüggésében is beszélünk erről, akkor ez arról szól, hogy nem elsősorban és alapvetően a múlttal kell megküzdenünk, hanem a jelenben rátalálni Istenre. És ez nem ugyanaz. Mert aki a jelenben rátalál a Lélekre, amit Isten átad nekünk, hogy az betöltsön bennünket, fog tudni mit kezdeni a múlttal. De, aki először azt mondja „Jó, először meg kell küzdenem a múlttal, hogy aztán majd valahogy a megbocsájtás, majd valahogy a béke, na esetleg az irgalom, bár nem érdemli meg.”, hogy jut el ő oda?

Tehát az első gondolat így szól: Az a béke, ahogyan ránk köszön Jézus, hogy „Békesség veletek!”, na az a békesség abból adódik, nem abból adódik, hogy mit csináltatok nagypénteken, hanem abból adódik, hogy „Itt és most kiárasztom rátok Atyám Lelkét.”, ez ebből adódik. És ha ti ezt befogadjátok, fogtok tudni mit kezdeni a saját gyöngeségetekkel, a saját gyarlóságotokkal, azzal az árulással és igazságtalansággal. Nem folytatom. Tehát az első gondolat így szól: Isten békéje sokkal több, mint hogy megpróbáljuk emberi erővel elrendezni a múltat, vagy a múltunkat. Az azt jelenti, hogy itt és most a jelenben engedem, hogy a Szentlélek engem átjárjon.

A második gondolatunk így szól. Hogyan keressük a békét? A békét úgy keressük, hogy most egyszerűen szólva: „Valami legyen valahogy! Hát, hogy akkor lesz majd békém, ha megkaptam az oltást. Akkor lesz békém, ha vége a világjárványnak. Akkor lesz végre béke, ha…” És nem folytatom a sort. Van mindenkinek hosszú listája, hogy miféle föltételeket támasztunk a béke felé. Azt mondjuk: „Jó, béke, ismerjük mi ezt az emberi megfontolásokkal. A béke, de akkor legyen így vagy úgy, ez vagy az a dolog.” És mi az, amit Isten ajánl nekünk? Ez pedig nem az, hogy „Majd béke lesz bennem, ha ez így és így lesz.” Vagyis mit mondunk? Hogy a békességnek a kulcsa, vagy föltétele, hogy valami valahogy jól fejeződik be. És Jézus azt mondja: „Vegyétek a Szentlelket, és most kezdődik valami. Ahogy az Atya küldött engem, na most én elküldelek benneteket. Most kezdődik valami.” Hogy a békesség, ahogy Isten adja nekünk, nem ahhoz kapcsolódik, nem a múlthoz, és nem ahhoz, hogy valami valahogy legyen, és akkor amikor az megtörtént, és olyan jól, pont úgy, ahogy akartuk, akkor miénk Isten békéje. Ennél sokkal többről van szó, mégpedig arról, hogy ez a békesség nem azon múlik, hogy valami hogyan fejeződött be, hanem hogy hogyan kezdődik.

Hogyha valami a Szentlélekkel kezdődik, az béke. Hogyha az alapállásunk, és az, ahogyan egyáltalán nekilátunk, vagy nekikezdünk valaminek, ahogyan egyáltalán hozzálátunk, az a szemlélet, ahogyan kezdjük, az adja a békességet, akármi is lesz a vége. Ahogyan tehát az ember nekilát, és nekikezd, az a békesség forrása, azé a békességé, amit az Isten ad nekünk, nem pedig az a – mondjuk így – biztonság, hogy legyen mindenképp valami így vagy úgy, hogy annak következményeként akkor talán még a béke az enyém is lehetne.

A harmadik gondolatunk így szól. Hogyan gondoljuk mi a békét? A békét úgy gondoljuk, hogy mi kitaláljuk, hogy mit hogyan akarunk, és akkor, ha az úgy lesz, akkor huhh, akkor fújunk egyet, akkor megkönnyebbedünk, ahh, na jó. Vagyis az emberi megfontolásaink a békével, a békességgel kapcsolatosan az, hogy valami úgy lesz, ahogy én akarom. És mi az a béke, amit Isten ad nekünk, és milyen az? Nem az valósul meg pont úgy, ahogyan én valamit akarok, hanem hogy velem valósul meg valami. Hogy énvelem és énbennem történik valami. Nem az történik, hogy valami valahogy lesz, hanem hogy énvelem és énbennem valami és valahogy lesz. Biztos, hogy van élményetek erről az életutatok során, hogy akartunk valamit valahogy, és nem úgy lett és szenvedtünk, és dühöngtünk, és… Nem ragozom. Egyszer csak velünk lett valami, és bennünk lett valami. És attól kezdve megjött a békesség is.

Tehát a harmadik gondolat így szól: Isten adja a békét, ezzel köszön ránk. Az nem egyszerűen az, hogy akkor akarom, hogy valami valahogy legyen, hanem hogy Istennek van egy szándéka velem. És én megengedem, hogy Isten szándéka elkezdjen engem betölteni. És már nem az a lényeg számomra, hogy valami valahogy legyen, mert úgy akarom, hanem hogy Isten szándéka szerint én magam elkezdek alakulni és változni, és ahogy én alakulok és változok, ennek a gyümölcse a békességem.

A következő gondolatunk így szól: De sokan gondolják ezt, és így kezdtem tudatosan is, hogy aztán felül tudjuk ezt múlni, hogy mint hogyha például, amikor Jézus azt mondja, hogy: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsájtotok, megbocsájtást nyer, akinek nem, nem.” Hogy ez valamiféle hatalom. Hogy itt akkor Isten a Szentlélek hatamát adja. Jaj, kicsit belefájdulok ebbe! A békesség sokkal, de sokkal több, mint valamiféle hatalom, amit az ember a kezébe ragad; az erő. Nem hatalom, hanem erő, a Szentlélek ereje. Honnan tudjuk, hogy nem hatalom, alapvetően nem hatalom, sokkal több, mint hatalom, hanem erő? Onnan tudjuk, hogy olyanoknak az erejében is megnyilatkozik, akiknek semmi hatalmuk nincs. Sőt, nem egyszer azt látjuk, hogy aki sok hatalmat akar, valójában a saját gyöngeségével küszködik. Lehet, hogy aztán valakinek rengeteg hatalma van, és végül már csak azt mondjuk: „Te jó ég! Egészen szánalmas.” Vagyis, rászorul Isten irgalmára.

Nem hatalom, sokkal több, mint hatalom, hanem erő. És onnan tudjuk, hogy erő, hogy: Ki a legerősebb? Akinek egyáltalán nincs szüksége hatalomra. Hogyan szoktuk ezt mondani, csak hogy még tenyeresebb-talpasabban mondjam? Nem az a legény, aki adja, hanem aki állja. Ezért Isten ereje, a Lélek ereje megnyilatkozik az emberben, éppenséggel abban az emberben tud a leghatékonyabban megnyilatkozni, akinek semmi hatalma nincs. Ez volt tehát a negyedik gondolatunk.

Az ötödik. Hogyan gondoljuk a békét? Úgy gondoljuk, a béke valami békesség, valami nyugalom, hogy végre békén hagynak minket. Ezzel – mondjuk talán – szemben, de sokkal inkább… Sokkal többről van szó. Mert a Szentlélek ereje mit csinál bennünk és velünk? Éltet, inspirál, megtermékenyít, fölerősít bennünket, megerősít minket, élővé és kreatívvá tesz minket, ihletet ad, mozgásba hoz, élővé és elevenné tesz bennünket. Ezért tehát az a békesség, amit Isten ad nekünk, nem az a fajta nyugalom, amikor békét hagynak nekünk, hanem sokkal inkább az a fajta erő, és dinamika, és inspiráció, és ihlet, és lendület, ami a Szentlélek által van, és ami összefüggésbe kerül azzal, hogy az ember átéli, hogy „Jó irányban vagyok. Most valami jót csinálok. Most pont úgy élek, ahogy érdemes. Most a szó legjobb értelmében lendületben vagyok.”

Ugye, mikor eltölt bennünket a Szentlélek, csak nézzétek el nekem ezt a szójátékot, de szoktuk ezt kérdezni egymástól: „Na, benne vagy?” Mikor az ember érzi azt, hogy ez valami jó: „Benne vagyok.” Valahogy a Lélekkel is mikor eljutunk oda, hogy a Lélek megkérdezi tőlünk: „Na, benne vagy?”, és az ember azt mondja: „Benne vagyok. Benne vagyok, mert Te bennem vagy, úgyhogy benne vagyok.” Mikor az ember azt tudja mondani az Isten világával összefüggésben, hogy „Benne vagyok, és Ő bennem van.”, na, ez az a békesség, amiről itt szó van. Nem pedig az, hogy nekem hagyjon mindenki nyugtot és békét.

A következő gondolatunk, ez a hatodik. Ezért hogyan szoktuk gondolni a békét? „Jó, hát akkor eljutunk valami békére. Most az akkor jó esetben valaminek az elfogadása. Jó, hát akkor elfogadjuk. Jó, rendben van, akkor legyen úgy.” Hogy az akkor valaminek az elfogadása. Ennél sokkal többről van szó. Nem valaminek az elfogadása, hanem valakinek a befogadása, és az nem ugyanaz. A ma emberének az egyik legnagyobb témája, és ma aztán tényleg: „Hogyan fogadjuk most ezt el?” És a most alatt sok mindent értünk. „Most ezt hogyan fogadjuk el? Most ezekben az időkben itt most hogyan lesz akkor békénk?” És akkor sokan mondják, az okosat, és azt mondják: „Ezt engedd el!” Hogyan engedjük el? Tehát ennél sokkal többről van szó. Nem egyszerűen csak elfogadom, aztán elengedem, hanem befogadom, és átadom. Az egy egészen más minőség, mint megpróbálni elfogadni és elengedni. Befogadom, és ami sok nekem, azt átadom.

Nézzük a következő gondolatot! Ez így szól: Ezért aztán amikor az emberben az Isten békéje, békessége megjelenik, akkor az nem valamiféle beletörődés, szó sincs róla, hanem törődés másokkal. Nem beletörődés valamibe, ami aztán elveszi az erőnket, az életkedvünket, és keserűvé teszi, és sápadttá és szomorúvá, és életunttá és depresszióssá. Nem beletörődés, hogy „Jó, akkor legyen így, belenyugszom.” Szó sincs róla. Nem beletörődés, hanem inspiráció arra, hogy törődjünk másokkal.

A következő gondolatunk így szól. Ezért aztán hogyan szoktuk gondolni úgy talán elsőre ezt a békességet? Hát, jön Isten, és azt mondja nekünk, hogy „Béke veled!”, hát, hogy akkor az valahogy az enyém. Ugye? Az én békémről van szó, jól is esik nekem. Hát, a többiekkel nem tudom, mi van. Isten békéje az nem úgy szól pusztán csak, hogy „Béke veled!”, mert ma is a szentírásban hogyan szól? Hogy együtt vannak a tanítványok, és Jézus így köszön nekik: „Békesség nektek! Békesség veletek!”, többes számban. Hogyan képzeli el az ember a békét? „Nekem legyen béke, neked meg haddelhadHát, ha én vagyok a jó, te vagy a rossz, akkor én megérdemlem a békét, a tiéd meg a büntetés.” Isten békéje olyan, hogy Isten békéje nem csak az enyém, nem csak a miénk. Isten békéje nem egyeseké, és nem csoportoké, nem közösségeké, nem felekezeteké, nem egyházaké, nem intézményeké vagy nemzeteké. Isten békéje lényegileg mindenkié. Ezért sokkal-sokkal több Isten békéje annál, ahogyan mi elképzeljük azt, hogy hogyan juthatnék én el a békességre, én. Ezért Isten békéje lényegileg és alapvetően mindenkinek a lehetősége.

A következő gondolatunk így szól. Mit szoktunk gondolni a békéről? Hogy akkor az nyilván összefüggésben lesz azzal, hogy „Végre biztonságban vagyok.” Hogyan is tudnék megnyugodni, vagy hogyan is tudnám a békességet átélni? Valahogy úgy, nézzétek el, hogy ezt újból meg újból emlegetem! Hogyha valaki nekem úgy köszön, vagy köszönés után szokta ezt mondani: „Szia Feri! Minden oké?” Hát nem bírom ki, hogy ne mondjam azt, hogy olyan sosincs, hogy minden oké. Hogyan lenne minden oké? Ugye, ennek a verziója: „Minden rendben? – Nem, nincs minden rendben. Hogyan lenne minden rendben?” Még ha esetleg úgy lenne, hogy nekem minden rendben van, nem csak én vagyok. Olyan, hogy minden rendben… Hogy volna minden rendben? Miért mondom ezt így? Azért, mert amikor a békét a mi emberi megfontolásainkkal úgy képzeljük el, hogy „Na, akkor úgy végre úgy nyugodtan ülhetünk, mert most akkor úgy biztosítottuk az élet föltételeit.” Na, most akkor úgy fújhatunk egyet, mert nincs veszély. Úgy vehetünk egy nagy levegőt, mert most akkor biztonságban vagyunk. Nem tudom, hogy az élet ilyet ad-e.

Ezért az Isten békéje nem azt jelenti, hogy akkor most biztonságban vagyunk, hanem bizonyosságot jelent, hogy a bajban nem vagyunk egyedül, és hogy nem a bajé az utolsó szó. Az egy bizonyosság, a Szentlélek által adott bizonyosság, hogy a bajban nem vagyok egyedül, és nem a baj az, ami az utolsó szót elmondja. Ez a bizonyosság. Ezért azt lehetne mondani, hogy egy bizonyosság, hogy a bajban nem veszek el. Hogy lehet, hogy lesz baj, lehet, hogy nem tudok mindent biztonságosra formálni, de a bajban nem fogok elveszni.

A következő, ez a tizedik gondolat már. Sokan úgy gondoljuk, hogy akkor a béke vagy a békesség valami tartalom, vagy szinte valami tárgy, amit az ember kap, és akkor azt megragadjuk, és csinálunk vele valamit, és… De az Isten békéje, ahogy azt ő adja nekünk, az nem valami tárgy, vagy valami tartalom, amit az ember így tart a kezében, és akkor még csak hatással sincs ránk, vagy meg lehet úszni azt, hogy akkor az úgy formáljon vagy alakítson bennünket, de azért mi azt használhatjuk, és azt teszünk vele, amit akarunk. Ezért Isten békéje nem valami tárgy, nem valami tartalom, hanem lényegileg egy kapcsolat a Szentlélekkel. Így is mondhatnám, a nyitott szívünk, és Isten erejének a találkozása. Nem egy tartalom, nem egy tárgy, nem egy dolog, nem valami, amit az ember kap vagy elnyer, és aztán azzal majd csinál valamit, hanem egy kapcsolat a nyitott emberi szív és a Szentlélek ereje között. Mondjuk talán így, egyszerűen. Ez azt jelenti, hogy akkor Isten békéje az által születik meg, az élet, amire az evangélium utolsó mondata utalt, hogy Isten ereje elkezd bennem hatékonyan működni. Akkor is, ha baj van, akkor is, hogyha teljességgel nem vagyunk biztonságban.

Utolsó előtti gondolatunk. Mit szoktunk gondolni a békéről, az irgalomról, Isten jóságáról? Hát, hogy az valahogy biztos a jóknak a jutalma. Az ember sorba áll, és azt mondja: „Megérdemeltem, kiérdemeltem.” És közben fél szemével azért nézi, hogy kik vannak a sorban még mögötte, mert azért akárki ne álljon ebbe a sorba. Hát, azért azoknak meg mondjuk: „Neked nem ez a sor való, hanem egy másik, mert az Isten békéje, meg jósága meg irgalma, hát az…” Isten békéje nem a jók kiváltsága, még csak nem is a jók jutalma, hanem a gyöngék lehetősége. Isten békéje és Isten irgalma a gyöngék nagy lehetősége. Ezért lehetséges az, hogy Jézus nem azt mondja: „Menjetek, és bocsássatok meg!”, hanem azt mondja: „Vegyétek a Szentlelket, és menjetek, és bocsássatok meg!” Mert az ember, aki először megéli azt, hogy gyönge volt, és – mondjuk így – elhagyta Istent, bűnös lett, hogy az Isten úgy köszön neki, hogy „Békesség veled!”, hogy „Békesség veletek!” És utána azt mondja, miközben én még tulajdonképpen ott tartok, hogy „Mit fog mondani Jézus? Hát, ebből, ebből mi lesz most?!”, és Ő a békesség után azt mondja: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsájtotok, az bocsánatot nyer.”

Most magunk között szólva, ha csak képzelőerőnk van, hogy mit jelenthetett a tanítványoknak az, átélni a gyöngeségüket, majd megtapasztalni ezt, hogy jézus eléjük áll, és azt mondja, hogy „Békesség veletek! Nézzétek, én vagyok! Vegyétek a Szentlelket! Bocsássatok meg másoknak!” Ebből a képletből hogyan jönne az ki, hogy valaki, aki befogadta a Szentlelket, azt mondja: „Na, neki biztos nem bocsájtok meg. Neki meg pláne nem bocsájtok meg. Ő nézheti, mikor bocsájtok meg neki.

Amikor Jézus azt mondja, nézzétek nekem el ezt az értelmezést, hogy „Megbocsájtotok, meg lesz bocsájtva a mennyben. Nem, akkor nem lesz megbocsájtva.” Ez annak a felelőssége, annak a drámaisága, hogy az ember itt a földön, ha valamit valahogyan tesz, az bizony odaát is érvényes, mert azt úgy tettük. Hát, az bizonyos értelemben maradandó. Ténylegesen úgy van: nem bocsájtottam meg, odaát találkozom valakivel, akkor amíg én itt a földön éltem, addig nem bocsájtottam meg neki, az ott nem válik semmissé. De mikor erről beszél Jézus: „Akinek megbocsájtotok, bocsánatot nyer, nem bocsájtotok meg, nem nyer bocsánatot.”, ez nem az irgalmas Isten korlátozása, hogy én valakinek itt nem bocsájtok meg, és akkor ő nem nyer Istentől bocsánatot. Hát ez egészen elképzelhetetlen. Mint ahogy… elképzelhetőnek elképzelhető, de hogy mennyivel sokkal többről van szó, mint hogy az ember a saját gyöngeségével, gyarlóságával, nyomorúságával töpreng és vívódik: „Most megbocsássak vagy ne?”, vagy pedig átéli Jézusnak a megbocsájtását, majd pedig eltölti őt a Szentlélek, azután az betölti őt, lehetősége nyílik, hogy valamit, egy picit úgy csináljon, mint a mestere, Jézus. Hogy akkor az ember éppen melyiket fogja választani?

S akkor a záró szempontunk, a tizenkettedik így szól. Hogyan keressük mi a békét? Valahogy úgy, hogy „Rendben van, békém lesz akkor, ha a dolgok jóra fordulnak. Forduljanak jóra a dolgok! Hát, nem annak aztán a következménye a béke? Forduljanak jóra a dolgok!” És az a békesség, amit Isten ad, sokkal több ennél. Nem abból fakad, hogy jóra fordultak a dolgok, hanem abból fakad, hogy jóra fordultam én, hogy én jóra fordultam, hogy én a jó irányba fordultam, én ráfordultam a jóra, én engedtem, hogy betöltsön engem a jó, és bennem a dolgok elkezdenek jóra fordulni, énbennem. És ha énbennem a dolgok jóra fordulnak, akkor fordulhatnak bárhogyan a dolgok, én abban nem veszek el, mert a Lélek bennünk van.

Most egy záró néhány mondat. Olyan megrendülve olvastam azt néhány nappal ezelőtt, hogy azok, akiket éppen lélegeztetőgépre tesznek, és ha még tudnak beszélni, vagy valamennyire ahogy tudnak beszélni, hogy kifejezik az orvosok felé azt: „Doktor úr, mentsen meg! Mentsen meg! Ugye, föl fogok ébredni?” Két hét múlva majd költenek föl, és azt mondják, túl vagy a nehezén. „Doktor úr, hozzon vissza, mentsen meg!” És hogy milyen most az orvosoknak és a nővéreknek, a szakdolgozóknak, és sokaknak szembesülni ezzel, hogy az ember mennyire rászorul Isten irgalmára, mennyire. Ebben a rászorultságban kapaszkodunk, ahova csak lehet, és mondjuk ott, és mondjuk: „Doktor úr, mentsen meg!” És ha van valami, amit mi mindannyian megérthetünk, és a szívünk mélyéig tudunk együttérzőek lenni, hát az ez: „Doktor úr, mentsen meg!” De én szívből kívánok minden orvosnak Magyarországon, meg mindenhol, és minden nővérnek Magyarországon és mindenhol olyan beteget, legalább egyet mindenkinek, aki, miután azt mondja „Doktor úr, mentsen meg! Irgalmazzon nekem!”, hogy utána esetleg azt mondja a maga módján, szavakkal, vagy a tekintetével: „Doktor úr, ha nem így lesz, és én nem visszajövök, hanem tovább megyek, számíthat rám. Ön egész biztos, hogy már csak miattam sem lesz soha többet egyedül. Hogy én hálásan fogok magára gondolni. És én akkor odaátról fogom magának mondani, hogy békesség veled. Hálás vagyok mindazért, amit te itt teszel, és azt kívánom, ahogyan Isten kívánja, hogy békesség veled!”

Az ember nagy lehetősége, hogy fölismeri azt a békességet, amit átadhatunk és közvetíthetünk, Istennek a békességét, hogy akármi akárhogy is van, az ember a szíve mélyéből azt tudja mondani, hogy: Nem csak befogadtam a Lelket, és megéltem Isten békességét, hanem befogadtam a Lelket, és átéltem Isten békességét, és most azt kívánom neked, hogy békesség legyen veled, és békesség legyen veletek!

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."