Pál Feri vasárnapi beszédekÉvközi 2. vasárnap

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
17

https://youtu.be/5b3DNxAFsE4

Majd ide szeretnék visszatérni, de most még hadd maradjak itt, az elsőnél, ennél, hogy milyen gazdag, és milyen tartalmas jelentésárnyalatai is vannak annak, ahogyan Jézus ránk kérdez, hogy mire vágyakozunk, mi után törekszünk. Vagyis Jézus nem egyszerűen csak azt kérdezte: „Na, érdeklődünk, érdeklődünk? Kíváncsiskodunk, kíváncsiskodunk?” És hogy miért is kérdezhette ezt a tanítványoktól? Hát azért, mert ők már Keresztelő János tanítványai. Ott van valami háttere annak, hogy azt kérdezhesse: „Mire vágyakoztok ti? Mi után epekedtek, mi után törekedtek?” Ez tehát az első gondolat, hogy Jézus nem egyszerűen csak arra kérdez rá, hogy „Mire van most éppen kedvetek, vagy éppen mit csináltok itt?”, hanem „Mi után mentek?” Milyen szép, hogy nem azt kérdezi, hogy „Ki után vágyakoztok? Kit kerestek?” Először még csak azt, hogy „Egyáltalán ti mivel foglalkoztok, hogyan éltek ti?”

Innen jönne akkor a második gondolat. Mert nem is olyan könnyű keresni Istent. Hát, főleg aztán megkeresni és megtalálni nem könnyű. Milyen szép a magyar nyelv, egyébként a görög nyelvben is ott vannak ezek az árnyalati lehetőségek, hogy az ember keres, aztán mikor kezdünk elmélyülni, akkor már meg akarjuk keresni, és utána, mikor úgy érezzük, hogy na, találtunk valamit, akkor föl akarjuk keresni. Keresni, megkeresni, fölkeresni. Na, itt az utalás arra, amikor az ember eljut oda, hogy „Istenem, föl akarlak keresni!”, hogy arra jó kérdés az, hogy „Hol laksz? Én föl szeretnélek keresni. Akkor mondd meg légy szíves, hogy hol laksz! Vagyis, hogy mehetek oda, ahol te vagy.” Ebben, ahogyan azt kérdi a tanítvány: „Hol laksz? Ezt keresem, hogy hol laksz.” Ebben mi van benne? Hogy az ember otthona az, ahol föltárul az, hogy ki is ő valójában. Ott mutatkozik meg legteljesebben, legalaposabban, otthon, mert ott vagyunk mindenféle maszkok és szerepek nélkül. Tehát amikor azt mondja a tanítvány: „Mester, hol laksz? Ezt kívánom, ezt vágyom!”, akkor ebben a kérdésben az is benne van: „Én már nem csak keresgélni akarok, én föl akarlak Téged keresni, és igazán tudni akarom, hogy Te ki is vagy.”

És hogy mennyire nem könnyű nekünk Istent keresni, nekünk se könnyű Istent keresni. Még sosem tettem ilyet, de arra gondoltam, hogy miközben látjuk ezt a három szót, ahogy egymásba fonódik, hogy keresni, megkeresni, fölkeresni, aközben például hogyha az online térben vagyunk, ott nem ezeket szoktuk használni, hanem rákeresünk, és utána kikeresünk. Hogy azért az nem ugyanaz, rákeresni és kikeresni. És miután sosem tettem ezt meg, arra gondoltam, rákeresek Istenre. Akkor elmondanám nektek az élményeimet. De rövid leszek, csak mi az, ha az ember úgy keres, keres. Most én rákerestem Istenre, és az első három találat. Az első a Wikipédiának a szócikke, ami egyébként nagyon tisztességes, mert az első mondat így szól: Isten fogalma. Nem Istenről beszél, Isten fogalmáról. Ez nagyon tisztességes.

Második találat: képtalálatok. Hát, megnéztem, mert még nem, így őt még nem. Tehát a net az egy csoda dolog. Rátok bízom, hogy hazamentek, rákerestek. Elkezdtem azon fantáziálni, hogy milyen csodálatos szerkesztmény lenne ez a világháló, hogyha rákeresek arra, hogy Isten, és a képtalálatoknál a következő jelenne meg, egy ilyen üres négyzet: „Nincs találat, nem jeleníthető meg.” Ezzel szemben van ott rengeteg kép, majd megnézhetitek. És a harmadik pedig, egy hírportálnak a cikke: „Mi az Isten?” címmel. Aztán egy kicsit nézegettem, hogyha videókat akarnék nézni, hogy akkor mire találnék, ezt most nem is akarom nektek ragozni. Viszont aztán a következő gondolatom az lett, mélyüljünk el, mert hiszen az apostol is: „Hol laksz? Mi a te belső világod?”; rákeresek angolul. Elmondom nektek a két első találatot. Az egyik, rengeteg cikket találtam Gödről, Göd városáról. Nyilván, a magyar ember nehézsége. A második pedig, nagyon sok találat érkezett, és képek is Godzilláról.

Így aztán végérvényesen megerősödtem abban, hogy tényleg nem könnyű Istent keresni. És hogyha nem teszünk mást, csak rákeresünk, meg kikeresünk, nem lesz könnyű dolgunk. A mi vágyunk az, hogy rákérdezzünk Jézusnál, Istennél, hogy: „Hol laksz? Mi a te belső életed, a te belső világod? Mi a te lényeged, a szépséged?” Még Keresztelő János is azt mondja, hogy „Itt az Isten báránya. Sokkal több, mint én, nem is vagyunk egy súlycsoportban.” A ma emberének az egyik legnagyobb nehézsége a fölszínes életvitel, és hogy fölszínes életvitellel akarjuk azt, hogy tartalmas és teljes életünk legyen. Ezt a kettőt nagyon-nagyon nehéz közös nevezőre hozni, hogy fölszínes vágyakkal, pillanatnyi érzésekkel, mindenféle éppen jövő ösztönkésztetéssel, gondolatokkal, vélekedésekkel – ezt fogalmaztam így egybe –, fölszínes életvitellel akarunk tartalmas és teljes életet élni.

Hadd tegyek ide egy kérdőjelet. Úgy egyáltalán ez lehetséges-e? Eszembe jutott a katonaság. A katonaság abból a szempontból, nem egyszer, amikor a katonatársaim mentek haza, akkor hát látszott rajtuk, hogy egy hónap, vagy három hónap után fölszedtek 5-6-7-8 kilót. És hát, akkor úgy az avatatlan hölgyek pedig, hát, úgy cöccögtek magukban, azt mondják: „Mondjátok, hogy így nehéz, úgy nehéz. Hát, látszik, milyen jól tartanak titeket.” De az nem jóltartás volt, hanem kenyér. Hogy a katona a ’80-as években nem attól hízott, hogy egy tartalmas étrendet kapott, hanem attól, hogy kenyeret evett, némi páncélossal, ami a májkonzerv volt. Ezért a ma embere nagyon szeretne tartalmas és teljes életet élni, és látszólag még gömbölyödhetünk is, meg hízhatunk is. De nem azért, mert annyira tartalmas és teljes, hanem mert tele vagyunk. Hogy a ma embere annyi mindennel van tele, ami nem egyenlő azzal, hogy tartalmas. Nem teljes, hanem tele van, és az nem ugyanaz. És hogy ki mivel van tele, esetleg torkig tele, vagy mivel tömődött el, vagy mivel – ezt már rátok bízom, nem akarom hosszabban mondani. Szóval, felszínes életvitellel valószínű nehéz tartalmas, teljes életet élni.

A harmadik gondolat. Hogy akkor itt, a tanítványokban úgy tűnik, Jézus kérdése nyomán, és az ő válaszuk nyomán van egy elmélyült keresés és kutatás. Két mostani hír. Az egyik nagyon mostani, a másik, hát mostanság. Hogyan ragadhatnánk meg, mit jelent az tényleg, keresni, mit jelent tényleg kutatni? Na, a vakcina kutatása, na, az kutatás. Arra mondhatjuk, hogy az kutatás. És hogy mi tudjuk, legalább fölszínesen tudjuk, azt, hogy mit jelent kutatni, hogy a kutatás azt jelenti, hogy elmélyülten, hogy összeszedetten, hogy szinte mindent néha kizárva, hogy éjt nappallá téve, hogy azzal kelek, azzal fekszem. Az azt jelenti, hogy akkor nagyon-nagyon módszeresen kell gondolkozni, nagyon elmélyülten, nagyon precízen, állandóan ellenőrizni, és rengeteg önreflexióra lesz szükség, rengeteg önreflexióra. „Jó úton vagyok? Nem jó úton vagyok? Kísérletezek. Eltévedtem, nem tévedtem el? Ez a jó irány? Jók voltak a következtetésekEbből tényleg az jön ki?” És sok időre van szükség, igényességre, alaposságra. Nem akarom ezt hosszabban mondani. Szóval, ha tudni akarjuk, mit jelent Istent keresni, kutatni, akkor gondolhatunk azokra a csodás embertársainkra, akik nekiálltak, és megmutatták azt, mit jelent kutatni.

A másik, ez igazán néhány órával ezelőtti hír: Megmászták télen a K2-t. Hát, egészen oda vagyok. Tíz serpa megmászta télen a K2-t, ahol mínusz 50 fok tud lenni. 8000-es hegyet télen, már mindegyiket megmászták, kivéve a K2-t. Miért mondom ezt? Mert két dolog miatt egyszerűen gyönyörű. Azért gyönyörű, mert egyébként nem volt az expedíció tíz személye között sem európai, sem amerikai; serpák voltak. És ahhoz, hogy ők télen, a mínusz 50-ben oda fölmentek és lejöttek, az nekik egy élet. Meg nem csak az ő életük, hanem még a szüleiké, és a nagyszüleiké. Az, hogy ők vágyakoztak, és törekedtek, és mentek, és csinálták, és csinálták, az nekik egy élet. De a két gyönyörűség: Az egyik, hogy volt két külön csoport, akik egyébként rivalizálnak egymással, meg volt egy különálló harmadik személy, ahogyan én a hírekből ezt elolvastam. És az derült ki, hogy a két rivalizáló csoport, meg az egy szem valaki úgy döntött, hogy ezt együtt akarják csinálni. És ami aztán még-még szebb, hogy nyilván ott is volt egy sor, ahogy elkezdtek fölérni a csúcsra, és mielőtt a csúcsra elértek volna, bevárták egymást. Egy élet munkája volt benne, a törekvésük, a vágyuk, és mindenük, de azt mondták, hogy: „Mi a csúcsra együtt akarunk föllépni.” Hogy még csak véletlenül se arról szóljon, hogy ÉN, hogy véletlenül se. A legnehezebb 8000-es hegy tetején véletlenül se szóljon az, ahogyan mi ott állunk, arról, hogy én, vagy te, vagy ki volt az első, hanem arról szóljon, hogy mi, és hogy együtt. Hát, ezt gyönyörűnek látom.

Tehát a harmadik gondolat így szól. Mit jelent kutatni, mit jelent vágyakozni, törekedni, és erőt feszíteni? Na, akkor most van egy kis rálátásunk. És hogy mit jelent az Istent kutatni, és az Isten után vágyakozni és törekedni.

A következő gondolatom így szól. Mikor találkoznak egymás után a tanítványok Jézussal, egyszer csak elhangzik az, hogy: „Te Péter vagy. Tudom, te ki vagy, Péternek fognak hívni.” Ez mit jelent számunkra? Amikor fölkeressük Istent, ahogy nekünk az megy, egyszer csak számunkra tulajdonképpen megdöbbentő módon, egyszer csak ki fog derülni, hogy nem is tudtuk pontosan, hogy mi kik vagyunk. Hogy mi azt gondoltuk, hogy Istent kerestük, Istent kutatjuk, őutána vágyakozunk. És mikor fölkeressük, és találkozunk vele, egyszer csak lehetőségünk nyílik arra, hogy magunknál legyünk. Ha Péter leéli az egész életét egy egyszerű halászemberként, miközben Jézus ránéz és azt mondja: „Te Péter vagy.”, akkor erre azt mondhatnánk, hogyha ő nem áll bele ebbe a péterségbe, hogy ő egy életen keresztül nem volt magánál. A szó mélységes értelmében, nem volt önmagánál. Mert Isten ránézett, és azt mondta: „Te Péter vagy.” Ha ő azt mondja: „Nem, Uram, hát nem!”, akkor leél még negyven évet úgy, hogy nincs magánál. Ez tehát azt jelenti, hogyha bármelyikünk, magunknál akarunk lenni, úgy élni, hogy magamnál legyek, annak a mélységében, teljességében, akkor úgy tűnik, hogy az Istennel való találkozásra nagy szükség van. Leginkább ezen találkozásnak a világából derülhet ki számunkra, hogy ki is vagyok én igazán. És az is, hogy hogyan tudok magamnál lenni.

Ezért az ötödik gondolat így szól: Mint minden kapcsolatban, naivul azt gondolhatjuk, hogy amikor egy tartós kapcsolatra, szoros kapcsolatra, meghitt kapcsolatra, esetleg házastársi kapcsolatra, vagy szülő-gyerek kapcsolatra adja valaki a fejét, hogy hát bizony, ott akkor egyre több feladata lesz a kapcsolattal, meg hát, mondjuk a házastársával. Valójában inkább azt mondhatjuk, hogy minél tartalmasabb, minél tartósabb, szorosabb, meghittebb viszonyban van valaki egy másik személlyel, annál (jobban) biztos, hogy annál több dolgunk lesz magunkkal, rengeteg dolgunk lesz magunkkal. Minél inkább akarunk egy elmélyült, tartalmas kapcsolatban lenni valakivel, rá fogunk csodálkozni, hogy nem is vagyunk magunknál, hogy mekkora feladat magunknál lenni, és mekkora kihívás az egy kapcsolatban, hogy magunkkal kezdjünk valamit. Ez egy olyan életre szóló kihívás, és ez mit jelent az Istenhez fűződő viszonyunkban?

Naivul azt gondoljuk, hogy Istennel van néha nehézségünk, vagy problémánk, Őt kérdezzük, vagy nem értjük, vagy kutatjuk. De ebben a kapcsolatban egészen biztos, Isten és ember között minél szorosabbá akarjuk tenni ezt a viszonyt, annál sokkal több melónk lesz magunkkal, rengeteg munkánk lesz magunkkal. De olyan sok… Naivul azt gondoljuk, hogy Istennel van dolgunk, vagy hogy az Istennel való kapcsolatban Isten támaszt számunkra nehézségeket. Hát, erről szó sincs. Az Istennel való kapcsolatunkban derül ki igazán, hogy mennyi dolgunk van magunkkal. Mégpedig egy felől, hogy magunknál legyünk, és ha magunknál tudunk lenni, ott a legbelső lényegünkben, ahol igazán otthon vagyunk, hogy ott tudunk Istennel találkozni. Az ember, aki fölszínes életet él, és nincs is magánál, őneki nagyon nehéz fölkeresni Istent, és vele lenni. Isten persze nagyon sok mindent tud tenni értünk, de én a saját részünket szeretném mondani. Ahogyan az emberi viszonyainkban az a személy, aki rájön, hogyha ő egy tartalmas kapcsolatot akar, akkor rengeteget kell dolgoznia magán, hát valahogy így van ez az Istenhez fűződő viszonyunkkal is. Mikor elakadunk, biztosak lehetünk benne, hogy törekednünk kéne most arra, hogy magunknál legyünk, és sok dolgunk van magunkkal.

Végül a záró, az utolsó gondolat. Ez pedig így szól: Mit ajánl Isten, hogyan tegyük ezt, vagy milyen lehetőségünk nyílik erre? Ez a követés a tanítványság. Ezt most nem szeretném kifejteni, csak egy záró gondolatot ide fölröppenteni. Ez pedig az, hogy kétségkívül, követni Jézust, hogy a követés és a tanítványság révén magunknál tudjunk lenni, és ezáltal kapcsolatban legyünk vele, hogy az egy olyan tartalmas, mélységes kihívás, ami hát, megint csak nincs közös nevezőn azzal, hogy az Instán bekövetek valakit, az nem ugyanaz a minőség. A tanítványsághoz meg csak hadd tegyem azt, hogy akkor ez valahogy azt jelenti, hogy elkezdünk már nem csak az után keresni, kutatni, vágyakozni, hanem törekszünk arra, hogy amikor megkérdezik tőlünk, hogy: „Ki vagy te valójában?”, hogy akkor bármelyikünk azt merhesse mondani, hogy: Isten tanítványa. „Ki vagy te? – Isten tanítványa.” Ahh! És ami talán még ennél is szebb, hogyha Istent megkérdezik: „Ki ő?”, hogy Isten ránk néz, és azt mondja: „Az én tanítványom.”

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."