Napi szentSZENT KLÁRA SZŰZ
Napi Ima4 imádkozás 

Szent Klára Assisiben született 1194-ben. 18 évesen tette le fogadalmát Assisi Szent Ferenc kezébe, akinek szent szegénységét követni akarta. Ferenccel együtt alapították meg a róla elnevezett klarissza rendet. Később csatlakozott hozzá két nővére is, és apjuk halála után édesanyja is. Szigorú szegénységben élt, de mégis gazdag volt a szeretet és a jámborság tetteiben. Szoros lelki barátság fűzte szerzetestársához Prágai Szent Ágneshez, III. Béla királyunk unokájához. Élete végén megérhette azt, hogy látta rendjének elterjedését még az Itálián kívüli országokban is. Meghalt 1253. augusztus 11-én, az Assisi melletti Szent Damján-kolostorban. Sértetlen teste, a róla elnevezett assisi bazilikában nyugszik.
Életrajzából:
Amikor nyilvánvaló lett, hogy Klára megszökött az atyai házból - tizennyolc éves volt, és jelentőségteljesen a ház kiskapuján távozott, amelyen át a halottakat szokták kivinni -, a felháborodott rokonok a kolostorába siettek, hogy hazavigyék. Amikor sem szép szóra, sem fenyegetésekre nem változtatta meg a szándékát, már csak azon sopánkodtak, hogyan tudott ilyen nyomorúságos sorsot választani magának. De amikor hat nappal később Ágnes nevű húga is követte, a rokonság magán kívül volt a haragtól. Tizenkét erős férfi kelt útra, hogy ők majd hazahozzák ezt a bolond leányt. Megjelentek a kolostor előtt, és kiadását kérték. Mikor ez nem történt meg, egyikük berontott, és a hajánál fogva kifelé vonszolta Ágnest, a többiek pedig ütötték és rugdosták. Ágnes kétségbeesetten kiáltott Klárához segítségért. S akkor hirtelen - mondja a legenda - Ágnes teste olyan nehéz lett, hogy meg sem tudták mozdítani. Mind a tizenkét férfi nekifeszült, hogy kimozdítsák a helyéből, de sikertelenül. Végül Klára megeskette őket, hogy felhagynak zaklatásaikkal, és békében hagyják húgát. Akkor megszégyenülten és dolguk végezetlenül tértek haza.
kép: Simone Martini: Szent Klára freskó, (1312-20) Szent Ferenc-bazilika alsó temploma, Assisi
Klára szent Ferenc követője a szegénységben, a szeretetben és a jámborságban. Ezzel tanújává vált Jézus feltámadásának, megerősít minket is, hogy ragaszkodjunk Jézushoz, kövessük tanítását, és tanúságot tegyünk róla.
http://www.katolikus.hu/szentek/0811.html
Választható olvasmányok
Fil 3,8-14
Törekszem a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyet Isten onnan felülről adott Jézus Krisztusban.
Mt 19,27-29
Ti, akik elhagytatok mindent és követtetek engem, százannyit kaptok.
A pápa IMASZÁNDÉKA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggel SZOMBAT
XIV. Leó pápa VIDEÓJA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
XIV. Leó pápa Úrangyala imádsága Évközi 22. vasárnap
Napi szent KALKUTTAI SZENT TERÉZ, SZŰZ
A nap Szentje Kalkuttai Szent Teréz
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Ez 34,10–16 Evangélium Mt 16,13–19 Nagy Szent Gergely pápa egyházatya
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Rozália
Kalkuttai Szent Teréz (1910-1997) A szegények anyja és védelmezője A Szeretet Misszionáriusai rend alapítója
Az élet IGÉJE – „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A törvény teljesítése a szeretet.” (Róm 13,10) – 2026 szeptember
A Szentek kincsesháza Kempis Tamás Uram, vakságban vagyunk,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 23. vasárnapra Lépések
Istenes versek Szerdahelyi Szedenits István: Jövök Uram!
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Előlegezett bocsánat
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István „…hazát keresnek.” Zsid 11,8–16
Napi Ige és Gondolat Egy gyógyulás útja – 4. 2026 szeptember 4. péntek
KILENCED Szűz Mária kilenc hónapos magzati életének és születésének tiszteletére – Hetedik nap
Kalkuttai Szent Teréz Az élet himnusza 