Napi szentSZENT JEROMOS

Napi Ima23 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
30
Napi szent SZENT JEROMOS

Jeromos 345-ben született a dalmáciai Stridonban. Jómódú keresztény szülei Rómába küldték tanulni. Ott ke rész telkede tt meg. Egy ideig Trierben, majd Aquileában tartózkodott, azután Keletre ment. Majd két évig Aleppo közelében szerzetesek között lakott. Itt kezdte tanulni a héber és a görög nyelvet. Pappá szenteltette magát és egy ideig Rómában Damazusz pápa titkára volt. 385-ben elhagyta Rómát és Betlehemben telepedett meg. Itt egy férfi kolostort és három női kolostort irányított. Legfőbb tevékenysége azonban a Szentírás latinra való lefordítása volt (Vulgata). Számos bibliamagyarázatot is írt. Heves természet, nagy tudásszomj és a Krisztus és az Egyház iránti szeretet voltak jellemző tulajdonságai. Levelei és vitairatai jelentős dokumentumai e korszak történetének. Meghalt 420. szeptember 30-án.

A mai Németország területén, Trier környékén ismerkedett meg a remete élettel, majd a keleti remeteséggel barátkozott. 374-ben Antiochiában súlyos beteg lett, utána két évig igen szigorú remete életet élt, és görögöt, hébert, valamint arámot tanult. 382-ben Rómába ment, már mint pap Damazusz pápa titkára lett. Latin nyelvű Szentírás-fordítást kellett készítenie, ezenkívül széleskörű és hatásos lelkipásztori munkát végzett. Női szerzetesi közösséget is igyekezett keleti mintára szervezni, emiatt irigyei támadtak, áskálódások, vádaskodások céltáblája volt. Egyiptomba, Izraelbe, végül Betlehembe ment, itt kolostort épített. A Születés Barlangja közvetlen szomszédságában élt, tovább tanulta a hébert, éjszakánként egy rabbi 1-1 aranyért tanította. Szentírás fordítást készített, fordítását Vulgata néven ma is használja az Egyház. Sokat olvasott (Szent Ágoston szerint: minden megírt könyvet elolvasott!) Kemény küzdelmet folytatott a tévtanitókkal: szerzetesi életről, papi szüzességről, Szűz Mária méltóságáról, a szentek, és az ereklyék tiszteletéről, a krisztusi kegyelem szükségességéről. A pelagiánusok gyújtogatása elől futva menekült. Jó emberei egymásután meghaltak körülötte. Mindezek ellenére töretlen szellemi erővel dolgozott, boldog halált élt 420. szeptember 30-án. A Maria Maggiore templomban nyugszik, Rómában. A négy egyházatya egyike.

Jeromos a Biblia fordító. Neki köszönhetjük a mai fordítások alapját képező vulgáta fordítást. Szeretnénk napról napra kezünkbe venni a Szentírást. Szeretnénk napról napra tanulni Istentől, megerősödni Isten üzenete által.

http://www.katolikus.hu/szentek/0930.html

Választható olvasmányok

2Tim 3,14-17
Minden írás, amelyet Isten sugalmazott, jól használható a tanításra.

Mt 13,47-52
Minden írástudó újat és régit hoz elő kincseiből.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."