Napi szentRÓMAI SZENT FRANCISKA ÖZVEGY ÉS SZERZETESNŐ
Napi Ima21 imádkozás 

Előkelő családban született. Már gyermekkorát is elmélyült vallásosság jellemezte. Áhítat-gyakorlatait és a felebaráti szeretet cselekedeteit 40 évi házassága alatt sem hanyagolta el. A keresztény feleség és édesanya példaképe - 6 gyermeke volt.
1384-ben Rómában született igen előkelő, nemes családba. Korán megtanult olvasni, élethivatásnak érezte a vértanúk vagy szüzek példájának követését. Előbb szülei akaratának megfelelően azonban más hívatást kellett betöltenie.
Fiatalon, már 12-13 évesen férjhez ment és hat gyermeke született. közülük három már csecsemőkorban meghalt. Több mint 40 évig éltek boldog, harmonikus házaséletet. Házasságuk alatt egyetlen kemény szó sem hagyta el ajkait. Gyermekeit kezdettől fogva vallásosan nevelte. De környezetét is vallásos szellemre ösztökélte, tanította, felolvasott nekik, még a cselédeknek is. A beteg családtagokat és cselédeket maga ápolta. Tevékeny szeretettel gondozta a szűkölködőket.
Kitűnt az alázat és türelem erényének gyakorlásában. Egyszer megszólták, hogy több időt szentelhetne a templomra. Válasza a mai embernek is tanulság lehet: "A családanyának sokszor ott kell hagynia az oltáron Istent, hogy megtalálja őt a házi gondok közepett". Igaz ez a tanulásra és minden munkára is.
1413-ban férjét és nagyobbik fiát a nápolyi király egy évre fogságba vitte, sőt vagyonukat is elkobozta. Hősiesen viselte Franciska ezeket a megpróbáltatásokat is.
1425-ben megalapította a bencés obláták kongregációját. Amikor 1436-ban férje meghalt, ő mindent elrendezett, ami családját illette és maga is bevonult a közösségbe. Özvegységében is példakép.
Azt írja a legenda, hogy őrangyala látható alakban kísérte. 1440. március 9-én halt meg Rómában, teste a Fórum Romanum közelében nyugszik.
1608-ban V. Pál pápa avatta szentté.
kép: Nikolas Poussin: Római Szent Franciska látomása, 1654-1660, Louvre Múzeum, Párizs
Istenünk, aki Római Szent Franciskát azért ajándékoztad Egyházadnak, hogy példaképünk legyen előbb a családi, majd a szerzetesi életben, kérünk, segíts, hogy mi is hűségesen szolgáljunk Téged, és bármilyen hivatásban élünk, mindig te légy a szemünk előtt, és te vezérelj minket! Példája: Minden helyzetben őrizd meg életszentségedet!
http://www.katolikus.hu/szentek/0309.html
Életét gyönyörűen foglalja össze a Zsoltáros szava:
Az Úr az én örökrészem és kelyhem, Te irányítod, Uram, sorsomat. A mérőzsinór értékes részt juttatott nekem, valóban pompás az én örökrészem.
FELHÍVÁS A BŰNBÁNATRA
Testvéreim! Isten a tevékeny felebaráti szeretetet kívánja tőlünk. Vizsgáljuk meg azért lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy megtisztult lélekkel felismerjük Jézust testvéreinkben.
KYRIE-LITÁNIA
Jézus Krisztus, Aki irántunk való szeretetből jöttél el közénk:
Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, Aki szegénnyé lettél, hogy szegénységed által mi meggazdagodjunk:
Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, Aki azonosítottad magad minden rászorulóval:
Uram, irgalmazz!
OLVASMÁNY Péld 31, 10-13; 19-20; 30-31
Az Ószövetségben már világosan meglátták, hogy az ember értékét nem a külső szépség, nem a származás adta méltóság, hanem a cselekedetek harmóniája, a hűség és a szorgalom adja; és az igazi istenfélelem a maradandó.
EVANGÉLIUM Mt 22, 34-40
Jézus földi pályafutásának vége felé, amikor már készült a szenvedésre, egyre többször beszélt az emberi élet egyetlen értékéről, a szeretetről. Amikor a farizeusok megpróbálták kelepcébe csalni, akkor adta a főparancsról szóló tanítást.
EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Testvéreim! A megszentelt családi élet megsejteti velünk Isten atyai szeretetét. A családi élet kegyelmi ajándékáért imádkozzunk közösen:
- Add, Urunk, hogy a házastársak segítsék egymást az életszentségre.
- Add, hogy kölcsönös szeretetük űzze el a családokból a meg-nem-értést és civódást.
- Add, hogy a házastársak örömmel és felelősséggel vállalják a gyermekáldást.
- Add, hogy szentéllyé váljék minden családi otthon.
- Add, hogy a megszentelt családi élet szenteket adjon Egyházadnak és a mennyek Országának.
Urunk, Jézus Krisztus! Te Római Szent Franciskában a családi élet megszentelésének példáját adtad. Kérünk, add, hogy az édesanyák Szent Franciska példájára angyali életet éljenek, és az életszentségre példát adva szenteket neveljenek segítségeddel, Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
A pápa IMASZÁNDÉKA Krízisben lévő papokért 2026 április
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggel KEDD
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Út Algériába, Kamerunba, Angolába és Guineába.
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Krízisben lévő papokért 2026 április
XIV. Leó pápa Regina Caeli imádsága Húsvét 2. vasárnapja
IGE naptár Húsvét 2. hét kedd
Napi szent SZENT I. MÁRTON PÁPA
A nap Szentje SZENT I. MÁRTON PÁPA
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Tim 4,1–8. Evangélium Jn 10,11–18. Szent Szaniszló püspök, vértanú
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Vince
A nap szentje Szent I. Márton pápa és vértanú (megh. 655) Az utolsó vértanúként tisztelt pápa
Napi ÚTRAVALÓ Nagypéntek
Az élet IGÉJE „Maradj velünk, mert esteledik” (Lk 24,29) 2026 április
A Szentek kincsesháza Boldog Columba Marmion Ó, Jézusom, én nagyon nyomorult vagyok,
Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvét 2., az Isteni irgalmasság vasárnapjára Ceruza
Istenes versek Lakatos Menyhért Mi legyek?
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja A százados
Az Ige mellett – Czanik Péter igemagyarázata „Még harminchárom napig maradjon otthon az anya…” 3Móz 12
Napi Ige és Gondolat Vőlegény 2026 április 13. hétfő
Isteni Irgalmasság kilenced 9. nap „Ma az elhidegült lelkeket vezesd hozzám, s merítsd be őket irgalmam tengerébe. ...”
Imanap Magyarországért Fábry Kornél püspökkel és Mijo Baradával Az Isteni Irgalmasság vasárnapján 2026 15 órától
Szeretet 