Napi szentDE LA SALLE SZENT JÁNOS

Napi Ima16 imádkozás /layout/img/logo.png

Ápr
07
Napi szent DE LA SALLE SZENT JÁNOS

Franciaországban, Reimsben született 1651-ben. 1678-ban pappá szentelték. A szegénysorsú ifjúság nevelésének munkájába állt tizenkét társával.

Az Iskola-testvérek szerzetes társulatát alapította, és velük a népiskolai oktatás nagy munkájában óriási szerepet töltött be. Tanítóképzőket alapított. Mindenét a szegényeknek adta. Sokszor az egész éjszakát imádságban töltötte. 68 éves korában halt meg, Nagypénteken. Utolsó szavai: "Mindenben imádom Isten rám vonatkozó akaratát."

http://www.katolikus.hu/szentek/0407.html

Nevelői munkájára emlékezve mondjuk a szentmise Kezdőénekében:
Engedjétek hozzám a gyermekeket, és ne küldjétek el őket, mert ilyeneké az Isten Országa, - mondja az Úr.

FELHÍVÁS A BŰNBÁNATRA
Testvéreim! Akik igazságra oktatnak sokakat, tündökölni fognak, miként a csillagok. Vizsgáljuk meg azért lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy az igazság hordozói lehessünk.

KYRIE-LITÁNIA
Jézus Krisztus, Aki a szolgáló szeretetet adtad az üdvösség elérésére eszközül:
Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, Aki elhoztad nekünk az örök élet igazságait:
Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, Akit befogadhatunk, amikor gyermeket fogadunk vagy szolgálunk:
Uram, irgalmazz!

SZENTLECKE 2Tim 1,13-14; 2,1-3
Urunk, Jézus Krisztus, emberekre bízta a kinyilatkoztatás igéit. Ezt a reánk bízott kincset meg kell őriznünk, és tovább kell adni megbízható embereknek, hogy azok, akik alkalmasak rá, másokat is tanítsanak.

EVANGÉLIUM Mk 9,33-36
Jézus tanításából megtanulhatjuk; életével és halálával példát adott rá: Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája. Tegye pedig ezt gyermeki lelkülettel, gyermeki alázatossággal.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Forduljunk kérő imánkkal Mesterünkhöz és egyetlen Tanítónkhoz, Jézus Krisztushoz, hogy irányítsa az ifjúságot az igazságra, szentéletű és példaadó tanítók által.

  1. Támassz, Urunk, lángoló lelkületű tanítókat, akik az igazság ismeretére vezetik az ifjúságot.
  2. Adj, Urunk, hálás lelkületet a tanítványok szívébe, hogy megfogadják és kövessék tanítóik szavát.
  3. Tégy bennünket, Urunk, igaz emberekké, hogy szavunk és példánk vonzó legyen.
  4. Oltsd lelkünkbe a szegények szeretetét, hogy általuk is csökkenjen a nyomor.
  5. A Gondviselésre hagyatkozó életünket jutalmazd, Urunk, Országod igazságával.

Urunk és Mesterünk! De la Salle Szent János lelkét fogékonnyá tetted a fiatalság nevelésére. Kérünk, közbenjárására áldd meg a katolikus nevelés munkáját, hogy a fiatalság is eljusson a teljes igazságra Általad, Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."