Napi szentALEXANDRIAI SZENT KATALIN SZŰZ, VÉRTANÚ
Napi Ima9 imádkozás 

A Keleti Egyházzal együtt a mai napon emlékezünk meg Szent Katalin halála napjáról. Előkelő származású alexandriai szűz volt és a tudományoknak szentelte magát. Maximus császár alexandriai látogatása idején a bálványáldozatban való részvételt megtagadta, sőt a pogány tudósokat is meggyőzte.
Erre először szépszóval, majd kínzásokkal próbálták hittagadásra bírni, s amikor egy éles és hegyes késekkel kirakott kerékre kötötték, hogy így összevagdossák, a kerék Katalin imájára darabokra tört. Végül is lefejezték, ezért ábrázolják kerékkel és karddal. A hagyomány szerint testét angyalok vitték a Sínai-hegyre, ahol 305-körül temették el. Sírja fölött ma a Szent Katalin kolostor áll. A tizennégy segítőszent egyike.
Egész élete, különösen szenvedéstörténete annyira legendás, hogy belőle a történeti magot kihámozni már lehetetlen. Tisztelete igen elterjedt a nyugati és keleti egyházban egyaránt. Sírja a Sinai hegyen épült Szent Katalin kolostorban van; kerékkel, karddal és könyvvel ábrázolják. Bölcseleti fakultások, diákok, prédikátorok és molnárok védőszentje. Maxentius (311-313) üldözései alatt Katalin a császárnak szemrehányást tett kegyetlenségei miatt. A császár ötven filozófust rendelt ellene, de ezek nem tudták meggyőzni, sőt, maguk is megtértek, ezért megégették őket. A császár Katalint kerékbetörette, és amikor a kerék összetört, lefejezték.
A keresztény ókor szentje, alakja homályba vész, tisztelete mégis sokfelé fennmaradt. A vértanúk és a szentek életpéldája erősít minket, hogy megmaradjunk a Krisztusi úton.
http://www.katolikus.hu/szentek/1125-462.html
Vértanúságának ajándékát magasztalja a szentmise Kezdőéneke:
Örvendjünk, vígadjunk,
mert a mindenség Ura
szent és dicsőséges szüzet
tüntetett ki szeretetével.
A Pápa IMASZÁNDÉKA Isten szavával imádkozzunk 2026 január
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a nappal PÉNTEK
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Ökumenikus imahét
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Isten szavával imádkozzunk 2026 január
XIV. Leó pápa Úrangyala Évközi 2. vasárnap
IGE naptár 2. évközi hét péntek
Napi szent SZENT VINCE DIAKÓNUS, VÉRTANÚ
A nap Szentje SZENT VINCE
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Róm 8,31–39 Evangélium Jn 16,20–23.33 Szent Vince diákonus, vértanú
A nap szentje Boldog Batthyány-Strattmann László hitvalló A szegények orvosa
Napi ÚTRAVALÓ Évközi 2. hét csütörtök
Az élet IGÉJE 2026 január Egy a test és egy a Lélek amint hivatásotok is egy reménységre szól Ef 4,4
Mindszenty breviárium Toronto (Kanada), 1973. IX. 23.
A Szentek kincsesháza Szent Ágoston Add Istenem, hogy szeressük egymást!
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 3. vasárnapra A megtérés megértés
Angelus – Úrangyala
Istenes versek Weöres Sándor Rongyszőnyeg (részlet) 13
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja A közösség haszna
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata „Titokzatos név az!” Bír 13
Napi Ige és Gondolat Én azt gondoltam, hogy... 2026 január 23. péntek
KILENCED Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóhoz Kilencedik nap: Szeretete a szegények iránt
A Szív Útja Boldog és áldott új évet kíván a Pápa Imavilághálója