Napi igePaulina, valamint Tamás, Tullia napja

Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
22

Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága. Ha végigsöpör rajta a szél, vége van... De az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van... (Zsolt 103,15–17a(külső hivatkozás))

[Jézus Krisztus] által járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk Isten dicsőségében. (Róm 5,2(külső hivatkozás))

Olvasmányok: Bír 10,6–16(külső hivatkozás) és ApCsel 11,19–30(külső hivatkozás)

 

Lelki útravaló a mai napra

A lét elviselhetetlen könnyűsége – ez Milan Kundera egyik könyvének címe. A regénytől függetlenül nagyon belém ivódott ez a pár szó, mint a bibliai hasonlat életem, létem napjainak a „súlyáról”: olyan, mint a fű. Már magam is elég jelentéktelen vagyok – nemhogy a fű. Minél messzebbről nézem magam, annál jelentéktelenebb. Párom, gyerekeim, szüleim, testvéreim számára még az egyik legfontosabb, de ahogy tágul körülöttem a közösségeim köre, annál többet veszítek „fontosságomból”. Egy leszek a tízmillióból, a hétmilliárdból. Egy sornyi adat. Itthon még fontos belőlem az adóazonosító jelem, de átlépve a határt, már ez sem számít. Az univerzum sötét magasából már nem is látszom. Nem számít, mi keserít, minek örülök. Nem számít, milyen jó együtt lenni azokkal, akiket szeretek, és az sem, milyen nehéz elhordozni mások közösségét. Nem számít, hol fáj, és nem számít, mitől rettegek. A lét elviselhetetlen könnyűsége.
Egyszer csak a sötét univerzumon túlról valaki megszólított. A saját nevemen. Még akkor, amikor a saját nevemet sem tudtam kimondani. Azt mondta, a szeretete mindörökké velem van. És ebben a szeretetben zajlik majd minden fontosságom és jelentéktelenségem, minden kapcsolatom és magányom. Minden kétségem és minden reménységem. A szeretete tett igazán fontossá.

*

Atyám! Jelentéktelenségemet te felemelted. Lényegtelenségemet mindennél fontosabbá szeretted. Csak ámulok rajtad és magamon. És csak egy dolgot tudok mondani: köszönöm! Ámen.

Szerző: Kendeh K. Péter

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."