Napi igeMáté, valamint Mirella, Maura napja

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
21

Fogoly vagyok, nem szabadulhatok, szemem elbágyadt a nyomorúságtól. Hívtalak, Uram, mindennap… (Zsolt 88,9b–10)

Jézus így imádkozott: Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. (Jn 17,15)

Olvasmányok: Fil 4,8–14 és 2Kor 7,5–16

 

Lelki útravaló a mai napra

Jézus életét ebben a világban élte. Látta benne a szépet, de a küzdelmet és a próbákat is. Nekünk is az a küldetésünk, hogy az Isten által teremtett világban éljük az életünket. Jézus az imádságában is ezért könyörög az Atyához. Mindemellett ő is tapasztalta, hogy a gonosz ereje is működik. Védelmet kér számunkra az Atyától.

Luther Márton imádságában ezt olvassuk: „Szent angyalod legyen velem, hogy a gonosz ellenség erőt ne vehessen rajtam.” Milyen nagy kincs, hogy Isten angyalai számunkra mindig jelen vannak! Angyalok, küldöttek, Isten küldöttei. Isten „erős és hatalmas”, mindent megtesz értünk, hogy az ő békességében és szeretetében legyünk. A zsoltárban is hasonlóan olvassuk: „Hívtalak, Uram, mindennap.”

Ahogyan a gyermek oly gyakran hívja szüleit örömmel és lelkesedéssel, mi is felnőttként tegyük ezt Istennel. Hívni nemcsak a nyomorúság idején, hanem az életünk jó történéseiben is. Hiszen a világban, amelyben élünk, sok nagyszerű, tehetséges gyermek van, tudós, örömteli apa, aki boldogan beszélget gyermekével, nők, akik a szeretetükkel a családot gondozzák. Csodás természet, benne számtalan kincs. Élhetünk mindezekkel a végtelen kincsekkel. Ajándékba kaptuk.

*

Légy áldott a teremtett világban.
Légy alázatos, hiszen Isten mindent nekünk ajándékozott.
Légy örömteli, amikor az emberre és a nyíló virágra nézel.
Légy embere az embernek, amikor a kezedet kéri segítségre.
Mindebben őrizzen meg téged az Úr.
Ámen.



Szerző: Tóth Melinda Anna

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."