Napi ige Húsvét ünnepe után 6. vasárnap (Exaudi)Mózes és Botond, valamint Szimónia, Ubul napja

Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
16

Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk. (Zsolt 90,10(külső hivatkozás))

Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben. (2Thessz 2,16–17(külső hivatkozás))

Húsvét ünnepe után 6. vasárnap (Exaudi)

Olvasmányok: Jn 16,5–15(külső hivatkozás) és Ef 3,14–21(külső hivatkozás)

Lekció: 1Pt 4,7–11(külső hivatkozás)
Jer 31,31–34(külső hivatkozás)

Igehirdetési ige: Lk 24,46–49(külső hivatkozás)

 

Lelki útravaló a mai napra

Életünk ideje ennyi és ennyi. A márciusi ifjak, az aradi hősök és annyi más „idő előtt” véget ért élet másról regél. Sokak számára csak egy viszonyítási pont a Szentírás korlimitje. Ám ahogy mondani szokás: „emberi számítás szerint” ennyi lehetne. Mai igénk arra is rámutat: nem csak emberi számítás mindez! Ám – pont az ember okán – még ezen kevés időnek a nagy része is eltelik úgy, hogy nincs Isten előtt haszna…
Pedig az Isten arra rendelt minket, hogy a Krisztusba vetett hitünkben megerősítve a jóra törekedjünk.
A konfirmandusokat kérdeztem:
– Miként függhet össze a hit és a jó cselekedet?
– Hinni kell benne, hogy jót cselekszünk! – jött a válasz.
– Ha mi azt hisszük, hogy amit teszünk, jó, akkor az is lesz? – pergettem tovább a gondolatot.
Erre nem érkezett felelet.
Beláthatjuk, hogy a magunk emberségéből kiindulva meglehetősen kétséges, hogy az Isten által helyeset tegyük vagy szóljuk. Kell egy sarokkő! Ehhez viszonyítva és erre építve kerülhetjük el, hogy hiába teljék el az életünk.
Erre mutat rá mai igénk is: a szeretet, a kegyelem, az örök vigasztalás és a jó reménység nem rajtunk fordul meg. Hála az Istennek! Így legalább nem tudjuk elrontani, csak élni belőle.

*

Uram! Életem tervezője és bevégzője! Ma is szembesítettél sok hiánnyal megélt életem valóságával. Köszönöm, hogy nem hagyod ennyiben, és ösztökélsz a tartalmas életre. Arra, ami tőled indul és feléd vezet. Ámen.

Szerző: Karsay Lajos

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."