Biztossá teszed lépteimet, nem inognak bokáim. (2Sám 22,37(külső hivatkozás))

Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. (2Kor 3,17(külső hivatkozás))

Olvasmányok: Gal 5,1–6(külső hivatkozás) és Lk 6,6–11(külső hivatkozás)

Lelki útravaló a mai napra

Életünk útján akkor járhatunk biztos léptekkel, ha határozott célunk van. Rövid távú célunk lehet a tanulás, családalapítás, gyermekeink fölnevelése, az egzisztenciális biztonság megteremtése, gondoskodás szeretteinkről, értelmes munka, Istentől kapott tehetségünk kamatoztatása. Nem feledhetjük azonban, hogy utunk végső célja a Feltámadottal való találkozás.
Előfordul – nem is ritkán –, hogy elbizonytalanodnak lépteink. Meginog a hűségünk, megkérdőjeleződik erőfeszítésünk, kétségünk támad, hogy érdemes volt-e azt az utat választanunk, amelyen haladtunk. Kísértő kérdés: Mi lett volna, ha…? Reménységünk azonban, hogy az Úr vezeti lépteinket, és az ő – számunkra talán nem is érthető – terve valósul meg, miközben haladunk életünk célja felé. Ezért talán jó, ha nem veszünk el a részletekben, hanem messzebbre tekintünk. Bár fontos, amit elhatározunk, kigondolunk, de nem a legfontosabb.
Lépteink nem attól lesznek biztosak, hogy mennyire tervezzük meg azokat, hanem attól, hogy menet közben tudunk-e az Úr Jézusra nézni, vezetését elfogadni, útmutatását követni, segítő, irgalmas kezét megragadni. „Erőnk magában mit sem ér, / Mi csakhamar elesnénk” – énekeljük Lutherrel. Ám jó, hogy ha elestünk is, föl lehet állni, tovább lehet menni, míg majd egyszer megérkezünk.

*

Jézusom! Visszatekintve a megtett útra, látom, hogy mindenkor velem voltál. Köszönöm hűségedet! Köszönöm, hogy megértő szeretettel igazítottad a helyes útra lépteimet, amikor eltévedtem. Hálás vagyok, hogy olyan sokszor talpra állítottál és továbbindítottál, amikor elestem. Te vezetsz haza, tudom, ha az út kacskaringósnak tűnik is. Áldom neved mindenkor! Ámen.

Szerző: Zólyomi Mátyás