„mutasd meg arcodat, hallasd a hangodat, mert kellemes a hangod, és bájos az arcod!” (Énekek 2:14b)

Akit az ember szeret, annak szívesen nézi arcát, annak szívesen hallgatja szavát. Gondoljunk a jegyesekre, a szülőkre és a gyermekekre vagy a barátokra. Milyen meleg tekintettel tudnak egymásra nézni, milyen örömmel hallgatják, valósággal isszák egymás szavát. Különösen a jegyeseknél van ez így. Egyszer voltam egy családnál, fiatal jegyespár jött be, a vőlegény olyan gyönyörűséggel nézett menyasszonyára, hogy mindenki láthatta, igazán szereti élete párját. Ám jegyesek nemcsak a földön vannak, hanem vannak mennyei jegyesek is. Krisztus a mennyei vőlegény, az egyház a földi menyasszony. Ezek a mennyei jegyesek is szeretik egymást, nekik is jólesik egymás arcát nézni, egymás szavát hallgatni. Krisztus, a mennyei vőlegény mindig látja menyasszonyát, az egyházat. Ha jó dolgokat lát: hitet, Isten országáért való munkát, szeretetet, tiszta életet, akkor örül. Ha rossz dolgokat lát: lelki és anyagi szegénységet vagy közönyösséget, vagy éppen bűnt lát az egyházban, akkor bánkódik, sajnálkozik vagy haragszik.

Viszont a menyasszonynak is néznie kell vőlegénye arcát, s neki is hallgatnia kell szavait. Mikor az Úr itt a földön járt, az emberek közvetlenül, szemükkel látták Őt és szájából hallották szavait.

Mióta Jézus felment a mennyekbe azóta emberi szem nem láthatja őt, emberi fül nem hallhatja hangját. Mindennek ellenére a menyasszony ma sincs nélküle. Hit által láthatjuk arcát, s az evangéliumból és az igehirdetésből hallhatjuk szavát.

„mutasd meg arcodat, hallasd a hangodat, mert kellemes a hangod, és bájos az arcod!” – mondja Igénk. Ha mi hívők igazán kívánjuk és kérjük ezt, Krisztus teljesíti kívánságunkat, megmutatja orcáját, hallatja szavát és ezzel nekünk nagy gyönyörűséget szerez.

(Prókai Árpád, Boldva)