Tükröm, tükröm mondd meg nékem… 15.
Imádkozás 1.
„Ők azonban engedetlenné váltak, és föllázadtak ellened… …Ezért ellenségeik kezébe adtad őket, hogy szorongassák őket. De szorult helyzetükben hozzád kiáltottak, és te meghallgattad őket az égből.” (Neh 9:26-27)
Kérlek értékeld az elmúlt hónap feladatainak a végrehajtását, szükség esetén vond le a konzekvenciákat!
A vezérige egyértelműen tudtunkra adja, hogy az imádságunk meghallgatásra talál abban az esetben is, ha Isten ellen szörnyű vétkeket követtünk el előtte.
Ezt mindössze azért tudatosítom, hogy lássuk evilági szemmel is kifizetődő időt fordítani az imádkozásra, imaéletünk tökéletesítésére. Ezzel együtt azt javaslom, hogy Istennel való kapcsolatunk egyre élőbbé és aktívabbá válásának a célja lebegjen a szemünk előtt közben.
Fontos azzal is tisztában lenni, hogy az, hogy Isten megbocsát, nem jelenti azt, hogy büntetés nélkül hagyja viselt dolgainkat. Gondoljunk csak Dávid paráznaságból született gyermekére, vagy Saul imádkozása ellenére, – amit megértve az Úr akaratát, abba is hagyott – élete végéig tartó betegségére.
Az imákat többféle szempontból lehet csoportosítani. Meg is fogjuk tenni.
Ehhez fogunk készíteni egy táblázatot az alábbiak szerint: függőlegesen a bal oldali oszlopba beírjuk a dátumokat. Mindegyikből kettőt, hogy a reggeli és esti imánkat is tudjuk dokumentálni. Tetszőleges számú oszlopot is készítünk hozzá. Szerintem kezdetnek 6-8 darab elég, bármikor bővíthetjük. Vízszintesen az oszlopok felső sorait üresen hagyjuk, az elsőben úgyis az szerepel, hogy „dátum”. Ide fogjuk beírni az aktuálisan figyelt dolgokat, amely(ek)et tartalmazott az imánk. Erről részletesebben a következő alkalommal lesz szó. A lényeg, ez alapján fogjuk kicsit megvizsgálni az imaéletünket.
E havi feladatunk: tudatosan figyeljük az imaéletünket, és véleményezzük is. Fogalmazzuk meg magunknak, hogy elégedettek vagyunk-e vele, vagy szeretnénk-e változtatni rajta?
Napi feladataink:
• reggel: legalább 7 perc imádkozás, legalább 7 perc biblia-, áhítatolvasás, elmélkedés
• este: legalább 7 perc imádkozás
• imáink tartalmát figyeljük, hogy miről, és kikért szólnak.
Heti feladataink:
• Vasárnapi istentiszteleten való részvétel, megtartása a nyugalom napjának
Természetesen mindet beírjuk a naptárunkba még ma. Elvégzése után pipáljuk, esténként ellenőrizzük, szükség esetén pótoljuk.
(Jeczkó Zsolt)
* * *
Imádság:
Urunk, add, hogy őszinték legyünk a feladat végzése közben, ne akarjunk becsapni sem Téged, sem magunkat! Ámen
* * *
A nap gondolata:
Hogy értsd, egy pohár víz mit ér
Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell
(Presser Gábor – Sztevanovity Dusán)