„Ti népek, mind tapsoljatok, harsogó hangon ujjongjatok Isten előtt!” (Zsolt 47:2)

Istennek nem szoktunk tapsolni. Miért nem? Tippelek: mert nem akarjuk úgy kifejezni az iránta érzett örömünket, hálánkat, tetszésünket, mint ahogyan az embertársainkat értékeljük, jutalmazzuk meg két tenyerünk ütemes tetszésnyilvánításával.

Kórah fiai mivel indokolták azt a kérésüket, hogy „Ti népek, mind tapsoljatok, harsogó hangon ujjongjatok Isten előtt!”? Milyen alapon szólítanak fel az Isten előtti ujjongásra „minden népet”? A hitük alapján. Azon az alapon, bár jól tudták, mennyi és miféle istenséget hordtak össze maguknak az emberek az ismert világon, ők megvallották, hogy Ábrahám, Izsák és Jákób Istene „félelmetes, nagy király az egész földön” (Zsolt 47:3).

Kórah fiainak Istene a mi Istenünk. Az Atya Isten, aki a zsoltár megírása után néhány száz évvel személyesen látogatta meg a népét. Kórah fiai századokkal Isten megváltó munkája előtt megírták, mi oka van az örömre az akkori és a majdan élő népeknek. Ez még akkor is igaz, ha megint eszünkbe jut, hogy ezek zsidó írók voltak, és a tapsoló örömre hívó szavuk a következő sorokban némi rossz érzetet kelt bennünk. De Kórah fiainak imáját reánk hagyta az Úr!

Elhisszük, hogy e hatalmas királynak van elég szeretete ahhoz, hogy népeket és nemzeteket a lába alá vessen? Bízunk-e abban, hogy úgy a legjobb, ha „Isten uralkodik a népeken” (Zsolt 47:9)? Ha igen, akkor minden okunk megvan arra, hogy először egyedül, majd - ahogy adódik -, testvéreinkkel együtt, minél gyakrabban ujjongjunk, tapsoljunk örömünkben. Próbáljuk ki! Ha nem másért, hát azért, mert a Biblia buzdít rá!

(Dr. Kereskényi Sándor, Szeged-Honvéd tér)

***

Imádság:

Ugye, az tetszik Urunk, ha szívből örvendezünk neked? Miként - ha botránkozás nélkül -, akkor: akárhogyan. Fogadd el úgy, ahogy sikerül. Leginkább: szívünk öröméből. Ámen

***

A nap gondolata:

A tetszés és a taps azoké, akik kinyilvánítják. Nekik kell, mert ők nem csináltak semmit. (Kornis Mihály)