„Ahogyan tehát egy ember bűne lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden ember számára éltető megigazulássá. Mert ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké, úgy az egynek engedelmessége által is sokan lesznek igazakká.” (Rm 5:18-19)
Sok felnőtt olyan, mint a gyermek. Az előbbi mondattal alapjában véve nem lenne baj, hiszen Jézus is mondott olyat, hogy „aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.”(Lk 18:17) De most nem erre az összefüggésre gondolok, hanem arra, hogy például a feleségemmel mi is mondtuk a 2,5-3 éves gyermekünknek olykor, hogy „semmi baj”. Ha elesik, ha kiborítja a vizet, ahelyett, hogy meginná és hasonló eseteknél. Persze ez (is) remekül megragad a gyermeki szívben és agyban és bizony volt már olyan, hogy elkövetett valamit és jött hozzám, hogy: „Apa, semmi baj!” Ám én nem ezt gondoltam. Hanem azt, hogy ami történt, az igenis baj, és nem örülök, hogy megtörtént. És dühös voltam érte…
Mi, felnőttek olykor azokra a dolgokra is úgy gondolunk, hogy „semmi baj”, amikor Isten nagyon is azt gondolja, hogy ezt nem kellett volna megtennünk. „Bocsánatos bűn” – mondjuk a gyermeki esetekre. Persze a mi felnőtt botlásaink is azok, de képesek vagyunk-e bűnnek látni a bűnt és bocsánatot kérni az Úrtól? Ezen áll vagy bukik minden.
(Katona Béla, Nyíregyháza-Kertváros)
****
Imádság:
Uram! Add, hogy ne bagatellizáljam el a bűneimet! Hadd tudjak őszintén bocsánatot kérni botlásaimért! Ámen
***
A nap gondolata:
Nem kell kárhoztatnod magad, csak ismerd be a bűnt! Azzal nem érdemelsz ki bocsánatot, ha nyomorúságosan érzed magad. A bocsánat kegyelemből van, hit által. Minden másodpercet, amit önostorozással töltesz, a Sátán rabol el tőled. Abban a pillanatban, amikor beismered a bűnödet Isten előtt, meg is tisztulsz tőle.