„Mindenért hálát adjatok…” (1Thess 5:18)

„Mindent ráfogunk Istenre…” – mondta ismerőseim egyike egy beszélgetésünk alkalmából. Meglepett ez a mondata, hiszen éppen Isten áldásait emlegettük fel hálás szívvel. Gyermekáldástól a munkahelyünkön megtapasztalt rendkívüli áldásokig jó pár dologról beszélgettünk. Én kezdtem a témát, ám ő mondott több és nagyobbnak látszó megtapasztalásokat. Aztán mondanivalójának szinte ez a volt a zárása. Elgondolkodtatott…

Én nem így látom és nem így élem meg. Én nem ráfogok dolgokat Istenre, hanem mindenben Őt keresem. Életem áldásait Neki tulajdonítom, Neki mondok köszönetet mindenért. S ha gond, nyomorúság, próba ér? Azt se ráfogom az Úrra, hanem keresem Őt benne, hogy ezeken keresztül mire akar tanítani, mit szeretne üzenni számomra.

Az Úrnak való hálaadás rendszeres lehetősége a hívő embernek. Az a boldog tudat hat át bennünket, hogy van Kinek és van mit megköszönni. Ne gondoljuk, hogy a jó, az örömteli jár nekünk! Mindenünk az Úrtól van. Ne restelljünk meg a Neki való hálaadásban!

(Katona Béla, Nyíregyháza-Kertváros)