Napi Ige és Gondolat Onészimosz (1) – A nehezebb út2025. március 27. csütörtök

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
27
Napi Ige és Gondolat Onészimosz (1) – A nehezebb út 2025. március 27. csütörtök

Onészimosz (1) – A nehezebb út

„Kérlek pedig téged az én fiamért, akit a fogságban szültem, Onészimoszért, aki neked egykor haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is hasznos. Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet, pedig magamnál szerettem volna tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem az evangéliumért szenvedett fogságomban. Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.” (Filemon 10-14)

Egy keresztyén gondolkodó tanácsolta, hogy ha két út áll előttünk, s döntenünk kell, hogy melyiken induljunk el, ne a könnyebb utat válasszuk, hanem a nehezebbet. A Filemonhoz írt levél szereplői – Pál apostol, Onészimosz és Filemon – mindhárman a nehezebb utat választották.

Onészimosz rabszolgafiú volt, aki Filemont, keresztyén urát meglopta, majd elszökött tőle. De elfogták, s éppen oda zárták be, ahol a hitéért fogságot szenvedő Pál apostol raboskodott. Pál atyai gondoskodásába vette, s felfedte előtte az evangélium titkát, a Krisztus bűnösökért bemutatott áldozatát és annak bűntörlő erejét. Onészimosz az evangélium fényében meglátta bűnös életét, töredelmes szívvel kért Istentől bocsánatot, s Krisztus megmosta őt, kegyelméből új emberré lett. Istennel tehát elrendeződött az ügye. – De hogyan tovább? Hogy lehet ennek az emberi oldalát is megnyugtatóan, krisztusi módon elrendezni? Pálnak adott a Szentlélek Isten erre nézve bölcs tanácsot. Ez azonban egyikőjük számára sem volt könnyű út.

Pálnak könnyebb lett volna ezt a megtért ifjút maga mellett tartani; hasznos segítségére lehetett volna apostoli szolgálatában. Onészimosznak könnyebb lett volna messze elkerülni szégyenletes tetteinek helyszínét, többé nem találkozni Filemonnal. Filemonnak könnyebb lett volna megbüntetni a szökött rabszolgát, s bevasalni rajta az okozott kárt. – De ők nem a könnyebb utat választották. Pál, magát megfosztva az alkalmas segítőtől, visszaküldi Onészimoszt korábbi urához. Onészimosznak vissza kell mennie Filemonhoz, beismerni lopását, alávetni magát a büntetésnek. Filemonnak el kell fogadnia szökött rabszolgájának bűnbánatát, megbocsátani neki, s elhinni, hogy benne nemcsak egy rabszolgát nyert vissza, hanem Krisztusban testvért is.

„Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.” – hív Jézus Urunk. (Máté 16,24) Pál megtagadta önös érdekeit; Onészimosz megtagadta félelmét, gyávaságát; Filemon megtagadta haragját, kételkedését. Ők hárman a nehezebb út vállalásával felvették a saját, nem könnyű keresztjüket, s a krisztusi úton mentek végig. Csodálatos módon ezáltal minden a helyére került. Amit a bűn szétzilált, elrontott, azt Isten kegyelme helyreállította. Ráadásképpen pedig az örökélet örömét is megízlelhették.

(Lázár Péterné, Berettyóújfalu)

***

Imádság:

Urunk! Visszatekintve életünkre, eszünkbe jutnak azok a dolgaink, amikor a könnyebb utat választottuk. Önzők, gyávák, haragosak, bizalmatlanok voltunk. Segíts megújulnunk ebben is! Ámen.

***

A nap gondolata:

Ha az út könnyű, a cél értéktelen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."