Misszió – 2.
Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. (Mt 28,18-20)
2. Az ember, mint Isten eszköze. Isten eszközökkel dolgozik, hogy az üdvösségre vezető tervét véghezvigye.
Az Örökkévaló hatalmában vannak a természeti erők. Ő hozza fel a napot az égre, Ő támasztja a szelet, Ő hozza a felhőket és mindent. Isten azonban az ember üdvösségre vezérlését nem természeti erőkre és az elemekre bízta, hanem emberekre.
Vannak Istennek angyalai is, akik szolgáló lelkek, akik arra rendeltettek, hogy Isten akaratának végrehajtói legyenek ebben a világban.
Még a megváltás munkáját sem végezte el az Úr angyalok által, nem fogadta el a bakok és tulkok vérét sem, hanem emberré lett az Ő egyszülött Fia, hogy mint ember szerezze meg számunkra a váltságot.
Ember által jött be a világba a bűn, Krisztus, mint ember szerezte meg a bűnből való szabadulást, és ennek a szabadító evangéliumnak a széjjelhordozása, a világ evangelizálása az ember feladata.
Ébredj, bizonyságtévő Lélek! A várfalakra őrök álljanak,
Kik bátran szólnak harcra készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap.
Hívásuk zengjen messze szerteszét, Az Úrhoz gyűjtve népek seregét!
Ó, bárha lángod fellobogna S ébredne föl sok nemzet fényinél
Ó, bár sok szolga, sarlót fogva, Aratna, mígnem leborul az éj!
Urunk, e roppant, ért vetésre nézz: A munka sok, a munkás oly kevés!
Küldd útra hírnökid csapatját, És adj erőt onnan felül nekik,
Hogy veszni a pogányt se hagyják, Ésszerteűzzék Sátán seregit.
Országod jöjjön el minél elébb, Hirdetve szent neved dicséretét! (Református énekeskönyv 396. Dicséret)
(Prókai Árpád, Boldva)
***
Imádság:
Uram! Köszönöm, hogy eszközöd lehetek a bizonyságtétel szolgálatában, feladatában. Ámen
***
A nap gondolata:
Adjuk tovább az Úr Igéjét, szavait és tetteit a gyermekeinknek. Ennek a továbbadásnak egészen direkt módjaitól se riadjunk vissza! Tegyük az Úr Igéjét, a mieink számára látható módon, karkötő vagy „karóra” helyett a kezünkre, fejdíszként a homlokunkra, címerként a kapuinkra, az ajtófélfáinkra, hogy házon kívül és belül is nyíltan felvállaljuk és hirdessük: hova tartozunk mi és a mieink. Nincs fontosabb manapság, mint a bizonyságtétel nyílt módja. Kárhozatosan kár, hogy ma hiányzik a nyílt, bátor bizonyságtétel, mert hitünket alig láttatjuk, bizonytalanul mondjuk, nem ismételgetjük, sem nem éljük.