Napi Ige és Gondolat Merj választani!csütörtök

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
25
Napi Ige és Gondolat Merj választani! csütörtök

Merj választani!

„Elítéli-e az embert a mi törvényünk, míg ki sem hallgatták, és meg nem tudták tőle, hogy mit tett? Azok pedig így válaszoltak neki: Talán te is galileai vagy? Nézz utána és lásd be, hogy Galileából nem támad próféta. Ezután mindenki hazament.” (János 7:51-53)

Élt Kínában egy neves tanár, aki újra és újra próbára tette a diákjait.

Órája elején mindkét kezét előre tartva sorban arra kérte diákjait,

hogy válasszák ki azt a kezét, amelyikben értékes aranyérmét rejtett el.

Ha eltalálják, melyikben van elrejtve, megtarthatják,

ha nem, akkor azzal az öklével fogja arcul ütni a rosszul választót.

Felkínált ilyenkor egy harmadik lehetőséget is, történetesen,

ha valaki nem akart választani, nyugodtan helyére mehetett.

Mondanom sem kell a diákok sorra, félve az esetleges következményektől,

megszólításukat követően sorra helyükre kullogtak.

Volt köztük azonban egy szegény gyermek, akinek szüksége volt mindenképpen az aranyra, így az egyik alkalommal ő bizony kiment, hogy szerencsét próbáljon.

A tanár most is, mint máskor, előre tette a kezét, mélyen a gyermek szemébe nézett, s csak annyit kérdezett: „Biztos vagy benne?”

Nemcsak a fiúnak, hanem valamennyi társának a gyomra összeszűkült,

de ő úgy érezte, most döntenie kell, lesz, ami lesz… Választott.

S milyen jól tette, hiszen, mint kiderült a tanár mindkét kezében arany volt.

Diákjait szerette volna arra tanítani, hogy merjenek, ha kell áldozatot is hozni.

Merjenek kilépni a tömegből, és vállalni, ha kell a csalódást és a megszégyenülést is.

Miközben a bátor fiú megtartotta az aranyakat, a többiek üres kézzel, bosszankodva tértek haza.

Belegondoltál már, hogy a Jézussal való találkozásunk mekkora vízválasztó az életünkben?

Nemcsak akkor, de ma is jól járnak azok, akik mernek mellette dönteni.

Üres kézzel, bosszankodva távoznak, akik félnek, akik kifogásokat keresnek,

akik előre „tudják”, hogy Galileából nem származhat próféta…

De jó lenne ma is előlépni, rábökni az egyik kezére, s elmosolyodni…

„Nem félek tőled, mert mindkét, értem átszegezett kezed – áldani és gazdagítani szeretne. Mindegy, mit mond a világ, én Téged választalak.”

(Nagy György, Mátészalka-Kertváros)

******************

Imádság:

Uram! Te kiválasztottál engem, add, hogy én is merjelek Téged választani és ennek minden áldását megélni! Ámen

*****************

A nap gondolata:

Tűrj Krisztusért és Krisztussal, ha uralkodni akarsz Krisztussal.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."