Napi Ige és Gondolat Melyik tömegben állsz?Kedd

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
26
Napi Ige és Gondolat Melyik tömegben állsz? Kedd
Melyik tömegben állsz?
„Akinek valami baja volt, megrohanta őt –Jézust –, hogy megérinthesse.” (Márk 3,10)
Számtalan alkalommal látom városunkban, hogy amikor akció kezdő nap van valamelyik multi cég helyi üzletében, nem csak a mi városunk lakói, hanem a környező falvak, települések lakói közül is sokan megrohanják a boltokat. Özönlenek az emberek, hogy jusson nekik az akciós termékekből. Az üzletekben ezért nagy a tolongás.
Amikor ezt látom, fájó szívvel gondolok arra, hogy a templomokban közel sem tolonganak az emberek úgy, mint az üzletekben. Van olyan szórványunk, ahol már alig vannak. Olyan anyagyülekezet is van a környékünkön, amelyik a megszűnés határán áll, mert az akciós áruk megvétele, előrébb való az üdvösség elfogadásánál. Fáj ezt látni. Főként azért, mert mi valami olyasmit kínálunk az istentiszteleteken, gyülekezeti alkalmakon, ami csodálatosabb minden akciós árucikknél:
- az Istennel, és a Jézus Krisztussal való hit általi közösséget
- a Jézusban való Megváltást
- a tanítványi lét örömeit, és áldásait
- a Lélek ajándékát, és az Úr általi megerősítést.
Vagyis csupa olyan dolgot, ami a nyomába sem ér azoknak, amiket egy üzletben akciósan kínálnak. Amik, ha valakinek valami baja van, ahogyan az az Igében is szerepelt, gyógyír az ember lelkének, ezen keresztül pedig a testének egyaránt. Mégsem rohannak az emberek a templomainkba. Van, aki teljesen elutasító, van, aki araszolva közeledik. Van, aki besétál, majd kisétál. Ezért gyülekezeteink tagjaival rengeteget fáradunk azon, hogy a roham ne csak a boltokban jusson érvényre, hanem rohanjanak az emberek az Úrhoz is. Ahogyan nagy sokaság követte Jézust, úgy kövessék egyre többen.
Nem egy olyan időszak van, amikor az ezen való fáradozásunk hiábavalónak tűnik, mert úgy látszik, mintha nem mozdulna semmi sem. A templomba járók serege meg sem közelíti az áruházakba tódulók seregét. Ilyenkor ne a számbeli különbségre nézzünk, hanem arra az Úrra, Akitől a lehetőségét kaptuk annak, hogy Hozzá igyekezzünk. Így nem fogjuk elveszíteni a hitben való lelkesedésünket, és tudunk hívogatni gyülekezeteinkbe.
Menjünk bátran az Úrhoz minden nap azzal a lelkesedéssel, amivel azok mentek Hozzá, akik körülötte tolongtak, hogy a Vele való áldott közösségben formálhasson, megerősíthessen, vigasztaljon. Adjon az Úr nekünk erőt, hitet, és kitartást, hogy naponként hozzá rohanva éljük az Őt dicsérő életünket!
(Molnár Virág, Mezőkovácsháza – Nagybánhegyes – Kunágota)
*****************************************************
Imádság:
Urunk, adj nekünk kitartást a szolgálatainkban! Ámen.
***************************************************************
A nap gondolata:
Harcold meg a hit nemes harcát az Úrért, és az Ő Egyházáért!
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."