Napi Ige és Gondolat Másképp szeretniSzerda

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
06
Napi Ige és Gondolat Másképp szeretni Szerda
Másképp szeretni
„Szeressétek ellenségeteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket.” (Máté 5,44)
Igen sokféle ember vesz körül bennünket: szeretni valók és kevésbé szeretni valók. Kapcsolatba lépésünk után azonnal döntünk, szeretetre méltók-e, vagy rövid időn belül ejtjük őket. Ez az emberi gondolkodás logikája. Isten azonban nem így gondolkodik. Ő azt diktálja, hogy mindenkit egyformán szeressünk, azaz jó indulattal legyünk minden ember irányába. Miért? Emlékezzünk vissza arra az időszakra, amikor ellenségesek voltunk Istennel szemben. Milyen jó volt, amikor bűneink ellenére is kaptunk biztatást, megbocsátást embereken keresztül. Erre az állapotunkra emlékeztet itt Jézus, hogyan lehetünk Isten ellenségéből Isten szolgái. Szeretet által.
Az Istentől kapott szeretet következményeként tudjuk még ellenségeinket is szeretni. Ez egy olyan ajándék, amelyet tovább kell adnunk. Megtapasztaltuk-e már ezt a különleges ajándékot az életünkben? Ilyenkor az emberi kapcsolatból igazi közösség kovácsolódik, mert a feltétel nélküli szeretet köt össze. Ekkor az ellenségben nem az embert ítéljük el, hanem azt a bűnt, amely megrontotta őt. Ez a krisztusi szeretet tud csak igazán felemelni és képessé tenni bennünket, hogy másképp szeressük az ellenségünket. A legjobb bibliai példa erre Pál apostol élete, hogyan lett a keresztyéneket üldöző Saulból Isten megszentelt szolgája a megbocsátó szeretet által. (Horváth Csaba)
***
Imádság:
Uram! Köszönöm, hogy szeretsz. Taníts szeretni a belőled merített szeretet által! Ámen
***
A nap gondolata:
Bírhatsz egy szónok ékesszólásával, tied lehet egy lángelme tudása, lehet csodatévő hited, adakozhatsz nagylelkűen, lehetsz szupersztár, de ha szívedben nincs szeretet, mindez semmit sem ér. Semmit sem számít. Az egyetlen dolog, ami számít Istennek: Szereted-e Őt, és szereted-e a többi embert?
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."