„Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk és ne a magunk kedvére éljünk.” (Róm 15:1)

Nem azért roppanunk össze, mert gyengék vagyunk, hanem azért, mert már régóta erősek vagyunk. Nem kell ahhoz nagy erő, hogy valamit megtartsunk, hanem erősnek kell lennünk, hogy valamit elengedjünk. Ilyenkor beszélhetünk lelki erőről.

Bizony, nehezen fogadjuk el az ilyen állításokat. Pedig Róm 15:1-ben éppen erről van szó. Arról van szó, hogy ne mindig a magunk erőtlenségét hajtogassuk, hanem inkább a mások gyengeségeit hordozzuk. A kényelmes élet elhordozásához nem kell sok lelki erő. Inkább akkor van szükség a lelki erőre, amikor mások gyengeségeit kell elhordoznunk. Isten azért adja nekünk a lelki erőt, hogy mások gyengeségeit hordozzuk. Minél nagyobb lelki erővel rendelkezünk, annál inkább tudjuk hordozni a mások gyengeségeit.

Elérhetetlen

Milyen a mi keresztyén magatartásunk? A magunk erejéből nem tudunk lelki erőre jutni. A világ lelke azt súgja: törődj inkább magaddal! Azt tedd, ami lehetséges! A többiek majd gondoskodnak magukról. Ezt halljuk ma az Isten nélküli világban.

Viszont Krisztus világában minden egészen másképpen van. Meglátjuk a gyenge, beteg embereket. Nem megyünk el mellettük. Pál apostol is azt mondja, hogy ne csak magunkkal törődjünk. Amikor csak magamra gondolok, az nem Isten akarata szerint van. Amig csak magammal törődök, addig nem tudok Isten dicsőségére és a felebarát javára szolgálni.

(Csomay Árpád, Biharszentjános)