Napi Ige és GondolatKiválasztva

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
17

Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint. (Efézus 1:4-5)

Tehát: azért választott ki téged Isten az önmagával való életközösségre, hogy a te szavad és életed bizonyságtétele révén másokat is elhívhasson ugyanerre az életközösségre.

 A minap valaki felkeresett, hogy közölje velem milyen sors üldözött egész életében. Elmondta, hogy rossz feleséget választott magának, rossz tantárgyakat tanult az egyetemen, rossz barátokat talált magának és így tovább. Mindenki rossz csak ő nem. Egyik lelkész társunk a presbiteriánus egyházban, miután teljesen felforgatta az egész gyülekezetet egy fél év alatt kiürítette a templomot és amikor az egyházmegye beavatkozott, még neki állt feljebb és arról beszélt, hogy őt a sors üldözi. Érdemes erről elgondolkodni egy olyan korban, ahol az „áldozat kultúrája” szabja meg cselekedeteinket, ahol egy egész generáció állítja, hogy mindenki hibás csak ő nem.

És itt szól bele a Szentírás az életünkbe. Minket nem a sors hány ide meg oda, minket az Isten elhívott az Ő szolgálatára. Mi nem sors üldözöttek vagyunk, hanem letértünk arról az útról, amit az Isten kirendelt számunkra és annak a következményeit viseljük. Milyen jó is, hogy kitaláltuk a sorsot, mert így mindent rá lehet hárítani és bátran mondhatjuk, mi nem vagyunk hibásak. Pilátussal együtt mossuk kezeinket egész évben, mert hát ugye a sors hozta a vírust is.

Isten eleve elrendelt minket a szolgálatra, a predestinációban szerződést kötött velünk a szolgálatra és szerződésszegéseinkért, egyházként, személyenként nekünk kell választ adni mit tettünk az Ő ajándékaival és nem lehet a sors háta mögé elbújni. (Burian Tamás Silver Creek NY)                                           

                                     

*****************************************************

Imádság:

Teremtő Istenem, köszönöm Néked, hogy te a Szent és Kiválasztó Isten vagy és bocsásd meg amikor kifogásokat keresek elhívásom be nem töltésére. Ámen

 ***************************************************************

A nap gondolata:

Az utolsó szó mindig az Istené. Ne félj, mert Én veled vagyok!

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."